Alsóörs

2017.06.26. 15:55

Soma Mamagésa előadása Alsóörsön: A változtatáshoz erő kell

ALSÓÖRS - Soma Mamagésa, hivatalos nevén Spitzer Gyöngyi énekes, előadóművész, író, spirituális tanító, életszemléleti tanácsadó tartott előadást Alsóörsön.

Szendi Péter

Zsúfolásig megtelt a nagy sátor. A közönség zöme nő volt. Nem véletlen, hiszen eddig megjelent tíz könyve elsősorban nekik szól. Az élet egyik legizgalmasabb kérdése Soma számára a sors és szabad akarat egymáshoz való viszonya. Az, hogy a gyógyító, tanító szolgálat az első, és a művészet a második, mindez sors-szerű. Hosszú idő volt, míg felismerte, elfogadta, hogy ez a fő feladata. Azon belül pedig segíteni az embereket, a világot az új egyensúly megtalálásában.

- Ahhoz, hogy bármi új dolog belépjen az életünkbe, nagyon egyszerű hasonlatot mondok. Amikor az otthonunkba új bútort hozunk, ki kell pakolni a régit, és egy pillanatra meg kell állni: mit is akarok én valójában? Két dolog nagyon fontos. Az egyik, amikor már érzed, hogy a körülötted levő, régi, beállt energia - legyen az otthon, munka, párkapcsolat, élethelyzet - már nem visz előbbre. Megújhodni szándékozol, frissülni, új erőt kapni. Nagyon fontos még ennek a felismerése. Utána megállok egy pillanatra, semmit nem akarok, csak kiüríteni az agyamat. El kell kezdeni kidobálni a régi dolgokat, ez-után lehet befogadni az újakat.

Soma több mint húsz éven át gyógyította magát
Fotó: Szendi Péter

Soma szerint a vágyaink felismerése szintén nagyon fontos. Honnan jön, milyen szintről, mi motiválja azt a vágyat? Nagyon sok ember teljesen tévúton megy a vágyaiban. Alapvetően az emberek vágynak valamire, de nem a lelkük mélyén, hanem valami hiú ábrándot, illúziót kergetnek. Amikor ugyanis igazi vággyal találkozunk, az valójában a sorsfeladatunk lesz. Kapni fogjuk ehhez folyamatosan a segítséget, ehhez azonban nagyon sok minden kell, hogy megvalósuljon.

- Amikor már tényleg tudom a lelkünkből, szívből való vágyat, akkor ahhoz kell az erő, mert nagyon sok nagyszerű ötlet van. Kitalál az ember dolgokat, de valahogy mégsem tud elindulni, mert nincs hozzá elég kraft, kakaó. Össze kell gyűjteni az erőt. Az emberi kapcsolatok és a világi helyzet nagy többsége az energiáért folyó harcról szól, fizikai és érzelmi szinten egyaránt. Nagyon sokan nincsenek rácsatlakozva egy magasabb energiaszerzési formára.

Az emberek egymást alázzák, bántják, sajnáltatják magukat. A helyes útra való lépés során természetes, hogy jönnek majd a félelmek, az akadályok, mert ez az élet, ez edz meg minket, és ettől erősödünk. Fontos, hogy tudjam az irányt, jókor, jó időben, jó helyen. Kell egy éberség, és utána tegyem, tegyem, tegyem, akkor is, ha félek, akkor is, ha nehéz, mert a legkönnyebb feladni valamit.

Soma nem véletlenül írta az öngyógyító könyvét. Több mint húsz éven át gyógyította magát. Nem tagadja múltját, de mindezek megedzették őt, erősebbé tették, és fanatikusan elkezdte magát gyógyítani. A klasszikus pszichológuson és pszichiáteren kívül sok más út is van. Az új egyensúly oldala neki egy sorsfel-adat, mely tavaly februárban kezdődött, ahol sok szakember tanácsokkal, példákkal, sztorikkal segíti az embere-ket, a világot az új egyensúly megtalálásában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!