Alsóörs

2015.04.25. 15:27

Polgármesterek termelték az áramot - Egészségnap Alsóörsön

Ismeretterjesztő és szórakoztató programok egészítettek ki a Balaton térségének egészségturizmusban betöltendő szerepéről szervezett tanácskozást.

Marton Attila

Semsei Sándor, a rendezvényt szervező Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, mivel a térségben fürdésre alkalmas gyógyvíz nincs, ezért más programokkal és lehetőségekkel kell idecsábítani a turistákat, illetve fejleszteni az itt élők egészségét.

Elmondta, az egészségmegőrzés fontosságát hangsúlyozó programokkal igyekeztek megismertetni a közvélemény számára a Balaton térségét mint gyógyturisztikai úti célt, valamint hogy megmutassák, a térség ereje az összefogásban rejlik. Ezt az összefogást szimbolizálta, amikor a környező települések öt polgármestere egyszerre hajtotta az áramtermelő bicikliket.

A rendezvényen délelőtt szakemberek tartottak tanácskozást az egészségmegőrzés lehetőségeiről, a lovasterápia jelenéről és jövőjéről, valamint képzési rendszeréről is előadást tartottak, míg Révész Máriusz, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának tagja a közösségi összefogásban rejlő gyógyító energiákról beszélt.

A lovasterápiával helyszíni bemutatón is megismerkedhettek oktatók segítségével az érdeklődők, akik a különféle gyakorlatokat is kipróbálhatták. A sportcsarnokban felállított speciális kerékpárokon áramtekerő versenyt hirdettek család és csapat kategóriában, a győztesek értékes nyereménnyel gazdagodhatnak.

A sportcsarnok melletti területen napközben helyi és biotermelők kínálták portékájukat, valamint táplálkozással kapcsolatos tanácsadás és ételkóstoló is várta a résztvevőket. A program zárásaként a RollingCountry Kerekesszékes Tánccsoport tartott bemutatót.

Címkék#alsóörs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!