Alsóörs

2016.12.10. 16:14

Egyre népszerűbb a Mikulás Futás

Alsóörs – Nem a győzelem a lényeg, hanem az hogy együtt vagyunk, együtt van a falu. Nagyon sok vendég is érkezett más településekről.

Molnár Sándor

Remélem, hogy folytatása következik, mert ez egy nagyon jó közösségformáló esemény – mondta Hebling Zsolt polgármester.

Piros sapkás apróságok, szülők és nagyszülők gyülekeztek a szombat délelőtti napsütésben a sportcsarnoknál. Az időjárás kegyeibe fogadta a Mikulás Futásra érkezőket a Balaton-parti településen.

- Előzetesen 190-en regisztráltak, de most már 220 fölött vagyunk. Tavaly 183-an teljesítették valamelyik távot, úgyhogy évről-évre növekszik a létszám. Szerettem volna viszonozni az önkormányzatnak azt a szívességet, amit én kaptam 2009-ben. Kijutottam általuk egy világ-és Európa-bajnokságra. Gondolkodtam, hogy mivel tudnám viszonozni ezt az ajándékot. Én ősszel voltam a versenyen. Úgy döntöttem, mivel a Mikulás télen ajándékoz, legyen ez az ünnep a gyerekeké. Évről-évre megpróbálunk jobbak lenni, minél többet fejleszteni. Szerintem fejlődik a verseny, egyre több minden van, és már tényleg hasonlít egy futóversenyhez – meséli örömmel Gurdon Éva ultrafutó, a verseny kitalálója és főszervezője.

Gurdon Éva mikrofonnal a kezében az eredményhirdetést figyeli Fotó: A szerző

Az V. Mikulás Futáson rendeztek 400 méteres ovis futamot, amelyet együtt indítottak a Mama-Papa résztvevőkkel. Az alsó tagozatos diákok számára 800 méter volt a táv, míg a felnőttek és a felső tagozatos diákok együtt indultak 1500 méteren.

Ódor Attila két kisgyermekével, a Veszprémben második osztályos Mátéval és a csopaki óvodába járó Annával érkezett. Kis csapatukat elkísérte Bori, a kutya is. A gyerekek nagyon szeretnek mozogni, ezért örülnek a téli futás lehetőségének. Mátéban már él a versenyszellem, de az apuka a közös családi program lehetősége miatt jött szívesen a rendezvényre.

Hebling Zsolt polgármester a futás után megkóstolta a helyi finomságokat

A verseny fővédnöke, Hebling Zsolt polgármester 12 éves lányával futotta le a 800 méteres távot.

–Minden évben a Mikulás naphoz legközelebb eső hétvégére szervezzük a versenyt és mindig szerencsénk van az időjárással, úgyhogy minden összeállt ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát  – mondta a polgármester, aki külön kiemelte a szervező Gurdon Éva munkáját és azt is, hogy milyen sokan segítették a rendezvény létrejöttét.

A versenyen minden befutó gyerek csomagot kapott ajándékba, amelyet személyesen a Mikulástól vehetett át. Az indulókat és a vendégeket házi készítésű finomságokkal is várták a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!