Állatvilág

2015.06.23. 18:14

Kormoránok jönnek-mennek

Megyei körkép – A halászok és a horgászok szerint egyaránt gyéríteni kellene a hazai kormoránállományt, a madarak ugyanis óriási károkat okoznak vizeinkben. A szakemberek szerint a fészektelepi gyérítést szervezetté kell tenni a Balatonon is.

Tremmer Tamás

A horgászok és a halászok egyaránt tapasztalják, a kormoránok (kárókatonák) nagy károkat okoznak vizeinkben. Az idén az enyhe tél miatt nem fagytak be tavaink, így aztán egész évben vadászhattak a halakra. A károkozás mértékét csak becsülni lehet, a Balaton, a horgásztavak megsínylik a jelenlétüket.

2014-ben a teljes működési területünkön légifelvételek által meghatározott helyeken bejárták és felmérték az állományt, mindösszesen 660 párt találtak, tájékoztatott Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója. A Kis-Balaton II. ütemnél 284-, a Kis-Balaton I. ütemnél 99-, Várpalotán 35-, a Nagy-berekben 242 párt észleltek. Minden telep monospecifikus, de mindegyik közelében vannak fokozottan védett madarak telepei (gémfélék, sirály alakúak, illetve két telep néhány száz méteres közelségében fészkel réti sas is).

Az előző évekhez kézest a 2014-es fészkelési adatok közel 20 százalékos csökkenést mutatnak, mindez az előző évek kedvezőtlen időjárása, az igazgatóság aktív beavatkozásai (tojászsírozások) és a táplálkozó területeken – halgazdálkodók által – végzett intenzív gyérítések következménye lehet.

Az előző évekhez hasonló módszerrel idén szintén elvégezték a faj költőállományának pontos monitoringját. Márciusban először kisgépes légi felméréssel meghatározták a fészkelő helyek működési területükön belüli elhelyezkedését, majd közvetlen (földi és vízről történő) számlálásos ellenőrzést végeztek az összes telepen. Az idei fészkelési eredmények: Kis-Balaton II. ütem, Ingói- berek 153 pár, Kis-Balaton I. ütem 378 pár, Várpalota 30 pár, Nagyberek 186 pár. Idén a nemzeti park területén a tavalyihoz képest 11 százalékkal emelkedett a fészkelő állomány (747 pár) nagysága, valószínűleg a rendkívül enyhe és ezáltal megnövekedett túlélési esélyt biztosító tél következményeként.

Két szubkolónia megszűnt (Kis-Balaton II.), egy új telep kialakult (Kis-Balaton I. ütem) és egy telep állománya jelentősen növekedett (Kis-Balaton I. ütem). A Kis-Balaton II-es ütemen megszűnt telepeken, melyek úszó nádszigeteken voltak, ahol a fészkek „talaj”szintem vagy annak közelében helyezkedtek el évek óta rendszeresen nagyszámú tojást kezeltek zsírozással. Feltehetően az alacsony költési siker kényszerítette a madarakat áttelepülésre.

Puskás Zoltán jelezte, 2012-ben még 1010 pár volt az állomány a működési területünkön, vagyis hiába az idei növekmény, a számuk jóval alacsonyabb, mint három éve. Idén szintén kértek – és kaptak – engedélyt a tojások kezelésére, amit el is végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!