Állatvilág

2017.01.25. 20:10

Csúcs ez a madár! - Pápai résztvevője is van az idei galambolimpiának

Pápa - Magyarország közel 150 ezer versenygalambja közül 18 képviseli hazánkat az idei, január 26-tól 29-ig tartó galambolimpián. A 18 csúcsmadár közül az egyik pápai tenyésztők munkáját dicséri.

Polgár Tibor

Politzer József és Politzer Miklós évtizedek óta foglalkozik postagalambok tenyésztésével és versenyeztetésével. A 2007-es galamb-olimpián való részvétel után tíz évvel újra feljutottak a szakma csúcsára: a 2017-es világversenyre is kvalifikálta magát az egyik galambjuk.

- A galambversenyeztetéssel foglalkozó tenyésztők között is az olimpiára való kijutás jelenti a legnagyobb dicsőséget, azaz egy olyan galambot kinevelni, amely eléri az olimpiai szintet.

Politzer József (jobbra fent) és Politzer Miklós kiemelkedő eredményeket ért el galambjaival
Fotó: Polgár Tibor

A Jóisten segítségével ez nekünk már másodszor sikerült. 2007-ben a harmadik helyezett magyar csapatnak is a tagja volt az egyik galambunk, most pedig kijutottunk az idei brüsszeli olimpiára, amely immár a 61. a sorban- nyilatkozta a Naplónak a hatszoros magyar mesterversenyző Politzer József, akit testvérével az ország legeredményesebb versenyzői között tartanak számon.

A 2017-es olimpiára kijutott madaruk öt hazai verseny megnyerésével magabiztosan vívta ki a jogot a világeseményen való részvételre. Politzer Józseftől megtudtuk, egy verseny alkalmával a galambokat elszállítják a megmérettetés helyszínére, a tenyésztők házait bemérik a madarak feleresztési pontjához, és a hazautat a legnagyobb sebességgel végigrepülő példány lesz a győztes.

- Egy élet munkája van benne abban a galambban, amelyik kijut az olimpiára. A mostani olimpiai résztvevő madaramnak az a specialitása, hogy a legnehezebb versenyeket nyeri meg. Óriási erő van benne - mondta a tapasztalt pápai galambász. - Hazánkban az elmúlt időszakban 148 ezer galamb versenyzett. Most 13-14 tenyésztő összesen 18 példánya képviseli az országot az olimpián. Közel 150 ezer közül nem könnyű az első 18-ban végezni, és nem elég csak egyszer jól szerepelni, a végeredmény 6-7 versenyből alakul ki.

Az olimpián való részvétel a pályafutásunk megkoronázása, fantasztikusan jó érzés - jegyezte meg Politzer József.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!