Állatvilág

2015.08.13. 12:26

Balatoni hattyú road show - Szem előtt maradnak a madarak

Balatonfüred - Kenyérrel kínálták, majd két gyűrűvel „ajándékozták meg” a balatoni hattyúkat. A látványos akció sokakat vonzott.

Tremmer Tamás

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is megszervezte a balatoni hattyú road show-t, ahol az érdeklődők testközelből ismerkedhettek meg a Balaton egyik emblematikus állatával. A madarászok Balatonfüreden és Révfülöpön – az érdeklődők gyűrűjében – végezték a gyűrűzést. A madarakat kenyérrel csalogatták a partszélbe, majd egy határozott mozdulattal kikapták őket a vízből.

Kovács Gyula, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) dél-balatoni helyi csoport vezetője lapunknak elmondta, a jelölés célja, hogy minél pontosabban megismerhessék a fajt. A hattyúk egyik lábára fém, a másikra egy rikító sárga jelölő gyűrűt helyeztek. Ez utóbbi azt a célt szolgálja, hogy befogás nélkül, távcsővel vagy akár szabad szemmel is azonosítani lehessen az egyedeket, így sokkal több információhoz juthatnak a vándorlásaikkal kapcsolatban. Az igazi a gps jeladós megoldás lenne, de drága. Tavaly a Balatonnál egy hattyút ezzel „szereltek fel”, a madár visszajött a tóhoz. Jelenleg Alsóőrsön költ.

A jelölést azért most végzik, mert ez a hattyúk vedlési ideje. Az úgynevezett a lohosodás a repülőtollak egyszerre történő cseréjét jelenti, és ekkor a madarak 6–8 hétre röpképtelenné válnak. A tavon jelenleg 4-500 egyed lehet, ezek többsége vendég. Tavaly tavasszal 46 párt számoltak meg a tónál, ezek itt élnek. Költöttek is, amely 57 százalékban volt sikeres.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!