Állatvilág

2015.06.03. 16:51

Alika elaludt

Hamarosan virágzik a lila akác. A falhoz csavarozott farácsot nőtte be, és ilyenkor tömegesen csüngenek alá róla a hatalmas lila virágfürtök. Mindig eszembe jut róla az egyik cicám.

Őrsi Ágnes

Mivel tudta, hogy állapotát nem kíséri mindenki részéről rokonszenv, amikor eljött az idő, úgy gömbölyödött be a virágok közötti kuckóba, hogy csak a háta látszott. Ott születtek a kismacsik, akikre mind a ketten, ő is, én is nagyon büszkék voltunk. Amióta az eszemet tudom, szeretem az állatokat; a kerítésen sétáló rigót, a hörcsögöt a terráriumban, de legjobb barátságba a cicáimmal és a kutyámmal sikerült kerülni.

Ali baba, a német juhászkutya és a változó létszámú macskaállomány jól érezte magát az udvaron, egymást is nagyon szerették. Reggelente cicáim az ablakpárkányról nyújtóztak a napi első simogatásért, Alikám kilépni sem engedett addig, amíg őt is meg nem öleltem. Így csak jól kezdődhetett minden napom, és jól is végződött, ha úgy alakult, hogy későn értem haza, mert ők voltak, akik azonnal elém jöttek, akárhány óra is volt.

Sajnos változott a helyzet. Alikám megöregedett, egyre többet feküdt, ha nagy nehezen felállt, menni már alig tudott. Tavasz végére a mi hűséges, okos, gyereklelkű házőrzőnk mintha kicsit összeszedte volna magát. Végigjárta az utca mindkét oldalát, boldogan gyűjtötte be a friss szagokat, váltott néhány szót a többi „kollégával”. A szokásos módon, egy szelet felvágottal becsalogattam. Bejött, lefeküdt az ajtó elé, és nem tudott újra felállni. Délután érkezett a doktor úr, segített Ali babának elmenni.

Ezt a húsz percet szívesen kihagytam volna az életemből. Magam is megtapasztaltam, amit barátnőm mondott, mintha a szívemből téptek volna ki egy darabot. Nagyon hiányzik, és nem csak nekem. A cicáim most négyen vannak, és amikor csak találkozunk, megszólítanak, beszélgetnünk kell. Több a simogatás is, nyugtatjuk egymást. Nehéz napok elé nézünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!