Toronymagasan a hiedelemlistán a baglyok

A legtöbb ország babonája abban megegyezik, hogy nem kell piszkálni, sőt, rosszat sem mondani a madárról, mert igen meg lehet bánni (fogkipergés, leányanyaság stb., hogy csak a kisebb kellemetlenségeket említsem). További irodalmi bagolykarakter a Micimackóban található, a kicsit félnótás, hosszúbeszédű, levelezésben csak a mássalhangzókat ismerő mellékszereplő, szemben a frappáns, kiterjedt üzleti tevékenységet folytató Nyuszival.

Mindenképpen említésre méltó Fekete István Hú című regénye, amelyben egy bagoly szemszögéből folynak a falusi porta eseményei, de érzésem szerint a zsémbes, rossz modorú uhu valójában maga az író madár-reinkarnációja. Fontosnak tartom megemlíteni még, hogy Pallasz Athéné epitethonornansa (azaz állandó eposzi jelzője) a bagolyszemű volt, ami akkoriban csinos dolognak számíthatott.

Pelyhes uhufiókák Fotó: ifj. Vasuta Gábor

Ezzel együtt az aranyalmát az első ókori szépségversenyen Paris Aphroditének adta, aminek egyenes következménye lett szép Heléna elrablása és a trójai háború. Francia szólásban az ez már király vagy sirály kifejezést c'estchouette-ként lehet visszaadni, ami annyit tesz, hogy nagyon kuvikos. Tényleg nem tudom, miért. A réz és a bagoly egyéb kapcsolatát most nem kívánom boncolgatni, mindenesetre latinul jobban hangzik cupropeniobubóként a szóösszetétel.

A kuvik az az egyik olyan bagolyfajta, amit nekem is sikerült látnom, egy hortobágyi vasalóban, ami a juhászok szélfogó eszköze, elsősorban nádból rakva, pihenésre és éjszakázásra szolgálva. Madárbarát kollégám ezzel szemben februárban teleszkópozva Jászkarajenő térségében (mert ugyan mi mást is csinálna az ember februárban?) azt közli, hogy egy állásból akár két- három tanyaudvarban is meg lehet pillantani, akár a tanya tetején, akár a tanyaudvaron álló bálán ülve.

Kuvik Fotó: ifj. Vasuta Gábor

Szerinte egyben ez a legszebb hang az éjszakában. Nekem személy szerint (és ez eléggé nyelvújítás előtti beszédfordulat - élvezzük ki zamatát, mint Bornemissza Péternél az nyest az saját személye szerint" végez Istennek nem tetsző dolgokat, mint az akkori bestiáriumok allegorikus állata), szóval a kuvik nagyon vidáman füttyöget és kuvikol a felsőhámori erdőben végződő temető gyertyái között is, szerintem kifejezetten gyönyörködve a halottak napi kivilágításban.

Az erdei fülesbagoly nézésének telelésekor jön el az ideje. Ünnepélyesen ülnek a temetők, kastélyparkok és akár lakótelepi zöldterületek fenyőin és fejük mulatságosan forog a betolakodó után. Itt érdemes megemlíteni a baglyok két szuper tulajdonságát. Egyik a laza és puha tollazatuk, amely segítségével teljesen nesztelenül tudnak repülni, gondolom, a teljes frászt hozva a gyanútlan rágcsálókra, de ez szerencsére nem tart sokáig, a bagolykarmok általi kínhalál elég gyors lehet, szemben a házimacskák szadista játszadozásával, amiről minden macskapártiságom mellett is kimondottan elítélő véleményem van.

Erdei fülesbagoly Fotó: ifj. Vasuta Gábor

A másik a távol álló fülek közötti pici hangeltolódás, ami térbeli hallást tesz lehetővé. A kuviknak van nálunk egy délvidéki füles fajtársa is. Nyári estéken, lápréteken, ahol sok az öreg, odvas fűz, ott füttyög lágyan a füleskuvik, békakórustól kísérve. Ő a telet Afrikában tölti, ami egyenes következménye lehet rovarevő szokásának, különös tekintettel a nagy zöld lombszöcskére.

Egy öreg füleskuvik Fotó: ifj. Vasuta Gábor

No de most az én pillanataim fognak következni, mert az uráli bagoly leginkább a Zemplén, a Bükk, a Mátra és az Aggteleki-karszt madara. Igazából mind a négy hegységben sikerült látnom, a Bükkben október végén kimondottan déli napsütésben vitorlázott, a bánkúti út mellett, mint egy szürke egerészölyv. Majd leült egy facsonkra, megvárta, amíg előcibálom a hátsó ülésről a fényképezőgépemet, lehúzom az ablakot, beélesítek, majd az exponálás előtt egy másodperccel ellebbent.

Uráli bagoly Fotó: ifj. Vasuta Gábor

Régebben csak a Zempléni-hegység madara volt, beleértve a füzérradványi kastélyparkot is, újabban kezdte meg nyomulását, de ha engem megkérdez, én már korábban tájékoztattam volna, hogy a Bükk legalább olyan jó középhegységi erdőséggel rendelkezik, mint előző élőhelye. Nem bírom továbbá nem megírni, hogy az aggteleki példány látása a Bak Antal töbre felett történt, épp, amikor hatéves vacakolás után megtaláltuk a borsóképű ledneket, ami viszont növény, és olyan ritka, hogy sok ideig egy fénykép keringett róla minden könyvben és kiadványban.

Az uhuról, mint a cikk elején már említettem, kimerítő jellemrajzot adott Fekete István, úgyhogy ezt nem is boncolgatnám annyira, leszámítva azt, hogy hozzáértők szerint kőbányákban történő fészkelésének legfontosabb bizonyítéka a kifordított sünbőr, amihez nyilvánvalóan az élő sün szolgáltatja az alapanyagot fizikai fenyegetés hatására.

Amúgy ezenkívül gyakran találni ott széttépett erdei fülesbaglyokat vagy akár macskabaglyot is, amivel nehezen tudok egyetérteni, mármint a macskabagoly megevésével, de lássuk be, a természetben történnek ennél etikátlanabb dolgok is, mint például a magát énekesmadárnak álcázó nagy őrgébics, amely odasettenkedik kisebb sorstársaihoz, akik nem veszik észre a csőre végén a baljóslatú kampót, ő pedig egyszerre csak leakaszt közülük egy csicsörkét vagy tengelicet, széttépve és elfogyasztva a rosszul sikerült barátkozás után.

Végül pedig néhány szó az inkább meleg égövi gyöngybagolyról, szerzőtársam egyetemleges kedvencéről.

Kifejlett gyöngybagoly Fotó: ifj. Vasuta Gábor

Mint blogjából is kitűnik, nagyon sok időt és energiát fordít a templomtornyok gyöngybaglyosítására, amihez még püspöki menlevelet is szerzett, mert Magyarországon azért még a természetvédelmet nagyon sok szempont felülírja, leginkább a profit, a nemtörődömség és az ostobaság.

Gyöngybagoly fióka Fotó: ifj. Vasuta Gábor

Elég csak arra utalni, hogy egy esztergomi iskola szigetelésénél a vállalkozó csuklás nélkül befalazott pár ezer denevért, amelyek nyilván ott fulladtak volna meg, ha nem tör ki tévés botrány ebben az ügyben, bár az iskola is leginkább azt hangsúlyozta, hogy a bomló tetemek közegészségügyi veszélyt hordozhatnak, mintha az élve befalazás, ha esetleg higiénikusan lebomló denevérekről lenne szó, eltűrhető dolog lenne.

Egy templomtorony kitűnő költőhely a gyöngybaglyoknak Fotó: ifj. Vasuta Gábor

Szóval egy naplórészlet Gábortól, gyöngybaglyozás közben: ...esett kint az eső, halkan kopogott a torony bádogszegélyén. Én lekapcsoltam a zseblámpámat és néhány percig együtt lélegeztem a gyöngybagollyal."

Nehéz erre mit mondani. Én egyszer egy lánnyal lélegeztem együtt a kopogó őszi esőben, egy elhagyott víkendházban. Felváltva rágcsáltunk egy kertből szerzett hullott almát. Nagy csönd volt, csak az esőt és egy el-elcsukló őszi tücsökciripelést lehetett hallani a sötét estében. Ha arra gondolok, hogy fiatalság, ma is ez a kép jut eszembe, bár lassan már nem tudom, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak egy emlékre emlékezem így ötvenévesen.