Kézi aratás a nemzetiségi napokon

Ahogy a régi időkben, a gazdasági év egyik legnehezebb munkája most is a termés és a gazdálkodók megáldásával kezdődött. Az áldást német nyelven Schwartz Márton atya mondta el. Azt követően az aratók munkához láttak. Elsőként Vinkelman János kezdte az aratást, őt követték a marokszedők régi viseletben, piros alapon fehér pöttyös kendőben. Amíg az érdeklődők nézték, hogyan dolgoznak a betakarítók, Töltl János, a helyi művelődési központ vezetője és Nagy Józsefné elmondta, a kézi aratásról ma már csak a legidősebbeknek lehetnek emlékei, a szövetkezetek megalakulása után már kombájnok végezték a munkát.

A szombatihoz hasonló hőség igazi áldás volt az aratóknak, a vizes, ázott növénnyel ugyanis nehéz volt dolgozni. A forróságban a dolgozók hamar megszomjaztak, a friss vízről egy kislány gondoskodott, aki korsóban hordta az innivalót. A marokszedők munkája sem tartozott a könnyűek közé, oda kellett figyelniük arra, hogyan rakják a növényt, hogy a szemek ne potyogjanak ki. A cséplést kézi erővel, majd később géppel végezték.

Töltl János kérdésünkre elmondta, az asszonyok a program előtti napokban az aratásokon még dolgozott idősek segitségével gyakorolták a marokszedést. A munka után, akárcsak a régi falusi életben, következett a megérdemelt vidámság és pihenés. A helyi fiatalokból szerveződött színjátszó csoport tagjai a Lónak vélt menyasszony című vásári komédiát mutatták be. A darabot betanitotta Töltl János. A felnőttek este aratóbálra gyűltek össze az iskola tornatermében. A tánc előtt a szervezők aratólevest szolgáltak fel vacsorára, amelyet helyi recept alapján csülökből, kolbászból, káposztából és tarhonyából készitettek.