Felfelé menetben a negyedikre

Szép. Tiszta. Ízléses. Irigylésre méltó. Ezekhez hasonló gondolatokkal agyamban ballagtam felfelé az egyik ajkai társasház lépcsőházának lépcsőfokain, azután, megálltam a második és harmadik emelet közötti forduló pihenőjénél, hogy szusszanjak egyet. – Fürgén jár a motor komám, ebben a korban már ne rohangáljon az ember! Ráérsz! Nézz körül! – igazítottam el magam.

A falfelületek pasztellszínűre mázolva, ünnepet idéző ajtódíszek, az emeleti fordulóban kaspó szalmavirágokkal, távolabb szalonokba illő képek.

Úgy tartják, a lépcsőház az épület előszobája, olyan közös tér, mely a zárt ajtók mögött élő emberekről, azok életéről és ízlésvilágáról vall.

Tiszta, rendes lépcsőházba belépve otthonosan érzi magát az ember (Fotó: Sipos Ottó Tibor)

Ez a tér is arról beszél, hogy az itt élők szeretik a rendet, várják a vendéget, az ünnepeket, s reménykednek is egyben, hogy azok, akik ide, a házukba betérnek, megtisztelik őket azzal, hogy az általuk létrehozott rendet és tisztaságot megtartják.  Nem szórják szanaszét a csikket, a papír zsebkendőt, nem firkálnak a falakra, s nem vésik unalmukban a vakolatba szerelmes vallomásaikat, durva, trágár kifejezéseiket.  Egy lépcsőház kifestése, egy ház szigetelése, újramázolása nem olcsó mulatság.  A rongálóknak ezt kellene végre az agyukba vésni.

Ebben a lépcsőházban kellemesen éreztem magam. Jó volt kicsit megállni, közben azon morfondírozni: - Miért nem lehetnek mindenütt ilyenek a köz- és közösségi tereink?

Sipos Ottó Tibor