Ajka

2016.05.31. 15:36

Erdőben tanulnak

Ajka – A természet szeretete és tisztelete hozta létre azt az oktatási-nevelési elképzelést, amelynek eredményeként az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskolában három évvel ezelőtt elindult az első természetbúvár osztály. Ennek tanulói jelenleg a harmadik évfolyamra járnak.

Penk Tímea

Az intézménybe járó diákok erdei iskolai oktatáson vesznek részt a tanév során, azonban a természetbúvárok ezt havi rendszerességgel teszik, és várják is a rendhagyó tanítási napokat.

A harmadik b osztály két tanítója, Horváth Teréz és Szedlmayer Ingrid – aki az erdei iskolás program koordinátora is –, arról számoltak be, hogy a Kab-hegyen erdész vezetésével szervezik a programokat.

– A nap hőmérséklet-, légnyomás-, csapadékméréssel indul – ismertette a program koordinátora. Az évszaknak, illetve az időjárásnak megfelelően alakítják ki a feladatokat. Minden tantárgy gyakorlására lehetőség nyílik, hiszen makkokkal is kitűnően meg lehet oldani a matematikai feladatokat.

– Beszélgetős, játékos formában szervezzük az órákat, amelyeket különböző rejtvényekkel, versenyekkel színesítünk – mondta a pedagógus. Hozzátette, hogy az erdei iskola működtetője élményekkel teli előadásai, mint például az erdők, különösen a Kab-hegy természeti értékei és élővilága lenyűgözik a diákokat. A hosszú túrák, az erdei tornapálya, a szabadtéri játszótér, a tanösvény és néhány háziállat megfigyelése is kellemes kikapcsolódást biztosít.

A pedagógusok szerint nemcsak a tananyag megismerése, hanem a természet adta lehetőségek megélése is szerves része a nevelésnek. A gyermekek az iskolában megszokottól eltérő közegben találkoznak egymással, ami pozitív hatással van a közösségformálásra.

– Az erdei iskolai órák bővítik a természettel és a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteket, népszerűsítik az egészséges életmódot, és a gyermekek tájékozódási képessége is fejlődik – hangsúlyozta a koordinátor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!