Ajka

2016.10.20. 13:20

Dióünnep zserbóval - Közösségi együttlét sütemények versenyével

Ajka - Szórakoztak, zserbót kóstoltak és jótékonykodtak a harmadik Dióünnep résztvevői a Bányásztelepen rendezett programon.

Tisler Anna

Az ötlet gazdája és a délután szervezője Dorner László önkormányzati képviselő kérdésünkre elmondta, azért dióünnep a program elnevezése, mert a térségben csaknem minden udvaron áll diófa. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen az embereknek a találkozásra, a szórakozásra, a sportolásra. A kezdeményezést magánszemélyek és civil szervezetek is támogatják.

A telepen működő Zöldikék óvoda kicsinyei minden évben szerepelnek, a képviselő ezért is határozott úgy, hogy ő is segít nekik. A délutánon perselyt tett ki a padra, a befolyt összeget az intézmény felújítására ajánlotta fel. A rendezvényt Schwartz Béla polgármester nyitotta meg, aki a tervezett beruházásokról is tájékoztatta a megjelenteket.

A Zöldikék óvodások műsorát Varga Adrienn és Berecz Angéla óvónő tanította be. Alkotó foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők, valamint sportolhattak, lovagolhattak.

A BringAjka kerékpáros sportegyesület a kisgyermekeknek akadálypályát állított fel a fák alatt, a nagyobbak és a felnőttek az óvárosig kerékpároztak. A devecseri íjász hagyományőrzők megmutatták, hogy kell célba találni. A lovagoltatásban a Fehér Ló Fia lovas egyesület tagjai segítettek. A szintén nagy sikernek örvendő lövészetet az Ajkai Technikai és Tömegsport Egyesület, valamint a Robinson Egyesület tagjai tartották.

Az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai különféle technikákat mutattak be az érdeklődőknek, akik többsége óvodás és iskolás kislány volt. Horváth Csaba lufihajtogatónál hatalmas sor állt. Volt, aki fél órát várt azért, hogy kapjon egy kutyát, virágot, vagy más, választása szerinti figurát.

Ételből, édességből sem volt hiány. A Nosztalgia nyugdíjas klub tagjai az idén is diós tésztával vendégeltek meg mindenkit. Szimeiszter Imréné klubvezetőtől megtudtuk, hogy 12 kiló tésztát főztek ki és négy kiló diót daráltak hozzá. A zserbóversenyt még csak először hirdették meg, mégis heten jelentkeztek saját sütésű édességgel. Mindegyik más volt, és a zsűri tagjai szerint jól elkészített, ízletes.

A zsűri elnöke, Szalai László cukrászmester kérdésünkre elmondta, hogy a jó zserbó titka a minőségi dió. A bírálatban a dió és a cukor arányát, a sütemény ízét, állagát, kinézetét vették figyelembe. Első helyezést ért el az Orchidea nyugdíjasklub tagja, Zanati Tiborné, második lett Geri Gyuláné, az Üveges nyugdíjasklubból, harmadik Péntek Gáborné, a VGV nyugdíjasklubból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!