Ajka

2016.08.24. 10:32

Beszéled a nyelvem?

Ajka – A nemzeti öntudat fontos, és magyarnak lenni jó, de olykor megeshet, hogy kikerülünk a nagyvilágba, ahol viszont elengedhetetlen, hogy legalább egy idegen nyelvet beszéljünk – mondta Lang Edina.

Vajda Georgina

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának anglisztika szakán végzett hallgatója immár tíz éve tanulja az angol nyelvet. Vallja, hogy az emberekkel való kommunikáció és más országok kultúrájának megismerése jelenti azt a tudást, amit senki nem vehet el tőlünk.

– Mivel kifejezetten angol nyelvi szakra jelentkeztem, az egyetem egy hatalmas pluszt jelentett nekem. Az ELTE BTK anglisztika szakán megszereztem az alapszakos és mesterszakos diplomámat is. Mivel nemcsak a nyelvvel, hanem annak különböző megjelenéseivel, kultúrájával, irodalmával, történelmével és eredetével is megismerkedtem, az egyetem tekintélyes előnyt jelentett a „sima" nyelviskolai nyelvtanuláshoz képest. Nem is nyelvoktatásnak nevezném, hiszen az egyetem inkább a nyelv elsajátításához segített hozzá – mesélt tapasztalatairól Lang Edina. Szerinte a nyelvtanulásnak megvannak ugyan a nehézségei, hiszen rengeteg energiát és kitartást igényel, ugyanakkor a korábban megszerzett tudás később meghozza gyümölcsét.

Lang Edina Fotó: A szerző

- Idegen nyelv kell a továbbtanuláshoz, az egyetemi vagy főiskolai diplomához, a munkához és a mindennapi élethez. Számos alkalommal szükség lehet arra, hogy útba igazítsunk egy turistát. Nem szeretném korlátozni a nyelvtudást az angolra, de ez a nyelv szinte már univerzális. Ha magyarul nem is, angolul biztosan rá tudunk keresni  bármire az interneten. Elengedhetetlenül hasznos, segít tágítani a látókört, a tudást – sorolta a bölcsész. Bár sok fiatal dönt úgy, hogy külföldön próbálja ki magát, és a legtöbben szeretnék az itthon végzett tanulmányaikra alapozva kamatoztatni tudásukat, Edinának nincsenek ilyen tervei.

– Ha mégis becsúszna egy külföldi tartózkodás, akkor a nyelvi probléma lehetne az utolsó, ami miatt aggódnom kéne – mondta a fiatal lány, aki egy német középfokú nyelvvizsga megszerzésére készül, hiszen a munkájához szükséges  két nyelv elsajátítása és szinten tartása. Úgy érzi, a munka mellett a kellemest összeköti a hasznossal, hiszen a nyelvtanulás akár kikapcsolódásnak is felfogható, ráadásul szellemileg fitten tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!