Ajka

2016.05.18. 19:15

A rendőrség a polgárokért van

Ajka – Az önkormányzatoknak ki kell dolgozniuk a saját bűnmegelőzési koncepciójukat – hangsúlyozta Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkaptiányság helyettes vezetője a járási közbiztonsági egyeztetőfórumon, amelyet szerdán délután tartottak a polgármesteri hivatalban.

Penk Tímea

Az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője, Szoboszlai Tibor rendőr alezredes köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a három évvel ezelőtt alakult fórum működését. Hangsúlyozta, hogy a rendőrség a polgárokért van, majd kiemelte a háttérben folyó munka fontosságát. Az ifjúságvédelmi munkacsoport tevékenységéről és terveiről Bárány Péter csoportvezető számolt be. Elmondta, hogy – a devecseri kezdeményezésű mobil fogadóóra mintájára – ifjúságvédelmi szakemberek csatlakoztak az iskolai fogadóórákhoz, hogy helyben segítséget, tanácsot adjanak a szülőknek a problémák megoldásában. A Ne adj hangot az erőszaknak programmal  bírósági tárgyalásokra vinnék a diákokat, mintegy elrettentésül a bűncselekményektől. A Maradj jó úton elvevezésű családi nap a közös élményszerzést biztosítaná. Mihályi Melinda, az idősvédelmi munkacsoport vezetője hangsúlyozta, hogy az idős emberekről a fiataloknak kell gondoskodni. Az együttműködés és a családi napok szervezése elősegíti munkájuk sikereit. A csoportvezető elmondta, hogy az idős emberek örömmel számolnak be arról, hogy gyakran látnak rendőrautót lakóhelyük közelében, ez növeli a biztonságérzetüket.

Loránd György alezredes, Somogyi Gyöngyi járási hivatalvezető, Pogány Péter ezredes, Szoboszlai Tibor alezredes Fotó: Penk Tímea

A fórumon részt vett Katona Zoltán tűzoldó alezredes, hatósági osztályvezető, aki a szabadtéri égetésről, a családi házak fűtésrendszerének tűzvédelmi szabályairól, illetve a leggyakrabban előforduló szabálysértésekről számolt be. Elmondta például azt, hogy a bitumenes zsindellyel, illetve a polisztirol szigeteléssel éghetővé teszik a házukat a tulajdonosok. A vegyestüzelésű ingatlanokon és   a 15 méteres körzetükben található kéményeken  szikrafogót kell elhelyezni. Egy háztartásban csak egy gázpalack helyezhető el, amit a tűhelyhez csatlakoztatnak. A társasházak lépcsőházaiban a menekülési útvonalon nem lehet akadályt képező tárgyakat elhelyezni. Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a  jogsértéseknek  súlyos bírságok a következményei.A VÉDA, azaz a közúti kamerahálózat működését Loránd György alezredes, az Ajkai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályvezetője ismertette, illetve egy rövidfilmmel demonstrálta. A rendőrség megfigyelte, hogy a beépített sebességmérők közelében lelassítanak a járművek, majd attól távolodva ismét felgyorsítanak. Ezért számítani lehet arra, hogy a kamerák közelében mozgó sebességmérést is végez a rendőrség.

Jakab Zoltán főtörzsőrmester a Veszprémi Rendőrkapitányság közrendvédelmi balesetmegelőzési filmjét mutatta be. A tragikus balesetekből összállított   videó megrendítette a fórum résztvevőit.

Pogány Péter elismerését fejezte ki az ajkai járásban működő közbiztonsági fórum tevékenységéért. Hangsúlyozta, hogy a járás közbiztonsága stabil, a rendőrség nagyon jó munkát végez, amit az év kapitánysága díj is igazol. Hozzátette, hogy az önkormányzatoknak ki kell dolgozniuk a saját bűnmegelőzési koncepciójukat, ebben a járás több településének elmaradása van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!