Milyen volt az a bizonyos ajkai bolgárkertészet?

Az ott élők örömmel fogadták a hírt, hogy Bolgárkert - a jövő központja - épül Bódén. Poór Andrásné levelet küldött: milyen volt az a bizonyos bolgárkertészet? Így mutatták be a bódéiak a 800 éves Ajka városrészeinek rendezvényén 2014-ben.

A trianoni békekötés utáni gazdasági válságot követően mindenütt, így a mezőgazdaságban is keresték az új, hatékony, belterjes módszereket a kertészetben és az állattartásban is. A gyorsan növekedő Budapest környéki birtokokon földbérlőként megjelentek a Bulgáriából betelepült kertészcsaládok, majd egész kolóniák alakultak. Ők hozták magukkal az intenzív kertművelési módszereiket, amik addig Magyarországon ismeretlenek voltak. A rohamosan fejlődő kertészetek híre vidékre is eljutott, ott is megkezdődött a bolgár kertészek letelepedése, áldásos működése. Veszprém megyében csak Lőrintepusztán és Bódén létesült bolgárkertészet. Erre az idősebbek még biztosan emlékeznek. A következő sorok leírása részben Csontos Lászlóné Bóday Alexandra visszaemlékezéséből mondható hiteles forrásnak, aki a Bóday család leszármazottja:

"Bódén a Bóday család telepített le egy Vartelov György családfővel érkező kertészcsaládot. Bérleti szerződéssel átvették az egykori udvarház és a később épült erőmű közötti 25 katasztrális hold területet, a patak melletti lapos földeket. A majorság területén a patak mellett építettek egy víztározó medencét, amibe igény szerinti mennyiségben a patakból szivattyúzták a vizet. Ez a szivattyú volt az egyetlen külső energia, amit felhasználtak. Nem használtak sem elektromos áramot, sem vegyszereket, sem permetszereket. A kert sajátos kialakításával, gondozásával mégis nagy termést hozott. Az ősszel felszántott és helyi istállótrágyával dúsított földet tavasszal négyzethálós parcellákra osztották. A parcellák között ásott árokrendszer hálózta be az egész területet. A nagyobb árkok-ból a kisebb, keskenyebb árkok ágaztak el. Reggelenként a víztározóból kiengedték a főcsatornába a megfele- lő mennyiségű vizet. Ez pusztán gravitációs úton elérte a távolabbi keskeny öntözőárkokat is. Ezek fölött nagy szívkapával a kézben ott álltak a kertészfiúk, és egy kapavágással a vizet a kijelölt ágyásba engedték, majd ugyancsak egy kapavágással lezárták a nyílást, így megnyílt a víz útja a szomszéd ágyásba. Ezzel a víztakarékos öntözéssel jól és rövid idő alatt nagy területet lehetett megöntözni. Felülről öntözést nem használtak. Ez a gondos, szakszerű kerttervezés és az árokrendszer karbantartása nagyon hatékony volt. Mindig a főkertész, Vartelov György határozta meg, hogy hova mit ültessenek, minek mennyi a vízigénye.

Kertészet az 1930-as években. Nagyon gyakori eset volt, hogy az egészen fiatal gyermekeket is bevonták a feladatokba nyári iskolai szünet idején. Munkájukat friss terményekkel jutalmazták Fotó: Fortepan/Kozma Krisztina

A termés leszedése délután történt. A kert közepén állt a kertészek barátságos, tiszta háza. Ennek "parancsnoka" Vartelovné volt. Ő gondoskodott a férfinépről. Többször hosszabb-rövidebb időre fiatal, 15-18 éves fiatal emberek érkeztek Bulgáriából vagy más kertészcsaládoktól, hogy itt tanulják meg a kertész-szakmát. Ezekkel a fiúkkal úgy bántak, mint a saját gyermekeikkel. Együtt dolgoztak, a gyerekek jó ellátást kaptak, és vita nélkül engedelmeskedtek a családfőnek. A házat féltetős fészer vette körül, itt történt a termények estébe nyúló válogatása, csomózása, nagy vesszőkosarakba pakolása. Ezeknek az alkonyati munkáknak jó hangulatuk volt. Szívesen láttak akárki ismerőst, gyereket, mindenki szorgalmasan segített, közben szólt az ének, magyar és bolgár dalok egymás után."

Nagyon gyakori eset volt, hogy az egészen fiatal gyermekeket is bevonták a kertészeti munkákba nyári iskolai szünet idején. Az alábbi sorok egy hajdani kisfiú emlékezéseit idézik. A háború utáni időben dolgozott gyermekként a kertészetben az Ajkán élő Bodor Károly. Elmondása alapján a kertész bácsit nagyon szerették és tisztelték, és ő is nagyon szerette a gyermekeket. "A munka során mindenre odafigyelt. Minden gyereknek vett egy gumicsizmát, amit csak ott viselhetett. Mindig megmondta, hogyan kell öntözni, azt mondta, addig engedjétek a vizet, amíg a csizmátok szárát el nem éri. Közben persze ellenőrzött is bennünket állandóan. Mindig ott volt és figyelte a munkánkat. Mikor végeztek az aznapi feladattal, mindig megjutalmazta a gyermekeket, a terményből mindig adott, sárgarépát, karalábét vagy fejes salátát, paprikát, paradicsomot. Minden gyereknek mindig kiosztotta a "bérét" terményben, ezzel fizetett, nem pénzzel. Minden este vittük haza a kis batyunkat. Általában ezek a munkák az iskolaszünet idején voltak, és gyakran estig eltartottak. Mindig mondta a gyerekeknek, hogy korán gyertek, mert a paprikát akkor kell szedni, amikor a nap még nem süti. Megmagyarázta, megmutatta nekik, hogyan kell leszedni, lepattintani, hogy ne károsodjon.

A kertész bácsi csinált furnérlemezből sablonokat, amelyek arra szolgáltak, hogy a paprikákat nagyság szerint osztályozni lehessen. Rá kellett húzni a paprikára, ha átment rajta akkor a második kosárba került, ha nem ment át rajta, akkor az elsőbe. Gyakorlatilag egyes, kettes, hármas méret szerint csoportosította és úgy is vitte eladásra.

Kora hajnalban felpakolták a zöldségeket a lovas stráfkocsi platójára mázsával, mérlegekkel együtt. A stráfkocsi bejárta a környező falvakat, bányatelepeket, ipartelepeket. Mindig ugyanabban az időben ért a szokásos helyekre, ahol várták a környék asszonyai. Friss, egészséges, olcsó zöldségfélékkel látta el az egész környéket. Ezek a piacozások jó hangulatúak voltak, a háziasszonyok kedvelték ezt a komoly, szelíd, becsületes kertészt. Egyetlen nagy ünnepet tartottak, Szent György napját. Akkor bárányt sütöttek és vendégül látták falubeli ismerőseiket, és aki csak betért hozzájuk."

1944 nyarán, amikor a háború már a végső szakaszába ért, a házaspár és a kertész fiúk búcsút vettek Bódétól, hazatértek hazájukba. 1945 után nem jöttek vissza, hanem még pár évre Lőrintéről jött át egy "Bulgár Pisti" nevű kertész, aki a megváltozott körülmények mellett még pár évig folytatta a kertészeti munkát, de rövid vegetálás után végleg megszűnt ez a csoda.