II. Csékúti randevú

Amint az várható volt, ezen az október huszonhatodikai ködös délutánon nagy volt a forgalom a padragkúti utcákon. Ünneplőbe öltözött emberek apraja nagyja igyekezett a padragi Művelődési Ház felé. Sietni kellett, mert a későn érkezőknek - a korábbi tapasztalatok szerint - állóhely sem jutott, így azután az előadás megkezdése előtt fél órával már megtelt a nagyterem. Akik eljöttek a II. Csékúti Randevúra, nem csalatkoztak, mert kerek, jól komponált színházi előadást láthattak. A Bakony Manója megjelent a gyűrhegyi pincék magasán, ahonnan a Somló-hegy s a Balaton-felvidék hegyeinek vonulata látszik. Ezt a hegyet a Jóisten is jókedvében teremtette, szőlőjének leve a csékútiak szerint vetekszik a Somló borával, legfeljebb egy kicsit savanyúbb, de a miénk – hirdetik büszkén a lokálpatrióták.

A csékúti emberek a hegyre járnak, a hegy jelentette, jelenti ma is a kikapcsolódást. Egyszer a bányamestert is meghívták a hegyre borkóstolóra, megkínálta a gazda. Amikor itta a bort, először kimeresztette a szemét, aztán még a szó is torkán akadt.

-  Jó ez az óbor, tüzes, mint a csékúti menyecskék!

- „Igyál Sándor, te kapáltál Sándor!  Hallod! Én  a csékúti hegyen rossz bort még nem ittam, legfeljebb rossz vizet! Egészségedre!

Szólt a Bányász Himnusz, emlékezve a bányászatra és a bányászokra, az elhunytakra is. A fekete gyémánt, a csillogó szén meghozta a település felemelkedését, de veszélyeket is hordozott.

A népszínműves, középkori magyar vásári komédiázás csak keretét adta az előadásnak, melyben megjelentek a településhez köthető neves emberek, közöttük Varga tanítóék, Molnár Lajos plébános, a diakonissza nővér, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nevesített nemzetőreinek, önkénteseinek, a háborúkban elesetteknek emléke, Molnár Gábor íróé is, akinek özvegye ott ült a nézők között az előadáson, őt is köszönthette Paksáné Varga Ágnes.

A kisbírót, janicsárokat, vitézeket, katonákat, boros gazdákat, vásározókat, sváb asszonyokat, bányászokat, táncosokat, énekkart felvonultató képek feledhetetlen élményt nyújtottak.    Megjelent kacérkodó lányok alakjában Padrag és a vásári joggal bíró Csékút, valamint a házasodni szándékozó csokornyakkendős hozományvadász Ajka, akit Varga György grafikus, dekoratőr személyesített meg, ő tervezte a színpadi díszleteket.

- Mi ketten elválaszthatatlanok vagyunk, ha nősülni akarsz, mindkettőnket el kell venni feleségül! – illegették magukat a településüket megszemélyesítő lányok.

- én a tiétek, ti az enyém! – kötődött meg a frigy.

Bíróné Bognár Ágnes - Bakony Manója - és alkotótársainak nagyszerű forgatókönyve alapján színre vitt helytörténeti mese a Csonka-torony árnyékában élő emberek sorsáról, mindennapjairól szólt.

A II. Csékúti Randevún köszöntötték a 85 év feletti lakosokat. Külön öröm, hogy egy helytörténeti gyűjteményre való relikviát, régiséget sikerült összegyűjteni.  A csékútiak Ajka nyolcszáz éves múltját, várossá nyilvánításának ötvenötödik évfordulóját ünnepelve ajándékként hatalmas, tűzijátékos tortát hoztak be a nézőtérre, ezt a zsűriben Schwartz Bélát helyettesítő  dr. Horváth József alpolgármester köszönte és szegte meg.

A nagyszabású, ezreket megmozgató vetélkedősorozat ezzel az előadással véget ért. Talán mégsem?  Messzire hallik a templomtornyokban megszólaló harangok hangja, a települések határait átlépve hírül adhatják, felfedezte önmagát a város, egymásra leltek részei.