Ajka

2014.02.13. 10:28

Farsang és hagyomány

Ajka - Az Ajkarendekért Egyesület tagjai a hagyományőrzést egybekötötték a mulatsággal, úgy farsangoltak.

Tóth B. Zsuzsa

Bár Rainiss Andrea, az egyesület vezetője szerint a farsangolás nem jelenti feltétlenül azt, hogy a tél már véget ért, de egy kis mulatságra okot ad. Az egyesület célja, hogy összefogja azokat, akik készek önzetlenül tevékenykedni a helyi hagyományok felkutatásáért, megóvásáért, szépíteni a településrészt. Immár ötödször rendezték meg a farsangot, hatalmas sikerrel. Tölt János a művelődési ház vezetője elmondta, hogy annyian voltak, hogy hirtelenjében széket, asztalt kellett kölcsönkérni Gyepesről, de Pék Attila helyi önkormányzati képviselő azonnal a segítségükre sietett. Szoksűs szerint a kiszebáb égetésével indult a program, közös éneklés, verselés mellett, majd a vendégeket disznótoros várta. Az étkel a januári közös disznóvágásról származott. A jelmezek versenyét több kategóriában is meghirdették, az ötletesség idén sem ismkert határt. A jelmezes bemutatkozást persze tánc követte hajnalig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!