Zirc

2017.02.24. 16:11

Virágkosár, véka, betlehem fűzfavesszőből

Tizenkettedik éve lakója a Szent Bernát Idősek Otthonának Einreinhoff István, akinek keze alól fonott fűzfavessző remekek kerülnek ki. Mozgáskorlátozott, bottal és gurulós járókerettel közlekedik, de nincs olyan nap, hogy ne dolgozna. Bakonynánán született és nőtt fel, Zircre 1958-ban költözött. Nem tanulta a kosárfonást, csupán elleste.

Müller Anikó Hanga

– Felnőtt koromban tanultam meg, mert apám ugyan eladásra csinált kosarakat, de soha nem mondta, hogy lehet bal kézzel is kötni. Egy munkatársam mutatta meg, hogy csináljam. A zirci kertünkbe a vizenyős talajra telepítettünk fűzfavesszőket, apám Sarf Jóska bácsitól hozta, azokat szaporítottam. Otthon megfőztem a vesszőt, vagy csak nyersen lehántottam. Ha valakinél megláttam egy bevásárlókosarat, vagy ezt-azt, megnézegettem, aztán magamtól próbálgattam, nem tanultam senkitől, csak az alapokat. A hármas fonást vagy húszszor megpróbáltam, mire sikerült.

Sokféle munkát végzett életében. Testi fogyatékossága ellenére mindent elvállalt, amiről úgy gondolta, meg tudja csinálni.

– Gyerekkoromban rettentő szegénység és emberi butaság vett körül. Egészségesen születtem. A nővéremre voltam bízva, ő sokkal idősebb volt nálam, játszottunk, a nyakába ültetett, hátranyeklettem, a nagynéném ijedtében összehúzta a bal könyököm a jobb térdemmel, kihúzták a vállamat, azóta a bal lábam nem nyúlik ki. Orvos akkor nem látott, csak hároméves koromban vitt be apám a hátán Zircre, ott Koller doktor azt mondta, majd kinövi. Senki nem tudott rajtam segíteni. Felnőtt koromban mondta ki Vincze doktornő, ez paralízis. 48-ban kimaradtam az iskolából, itt a ciszterci rendnél laikus, azaz dolgozó testvéreket toboroztak, jelentkeztem, hat hónapig voltam itt, takarítottam, abban a szobában is, ahol most lakom. Fát is hordtunk, a gazdasági épületből kisvasúti sín vezetett az épület alá, pályakocsin betoltuk a fát, liften felvittük Herk Pistivel, akkor minden szobában cserépkályha volt, ahol most a folyosókon a mélyedések voltak, az volt a fatároló. Kilenc napig kisbíró is voltam a falunkban, meg begyűjtési nyilvántartó, csak az volt a baj, saját falumban nem tudtam úgy fellépni a parasztokkal szemben, ahogy elvárták tőlem. Beosztottak békekölcsönt jegyeztetni is, egy utcasort kaptunk Prém Vilivel, benne volt három kulák és a pap, tőlük Rákosiék nem fogadtak el pénzt, bolond világ volt az, ötven forintot jegyeztünk mindössze, egy párttagtól, többet nem küldtek bennünket. Dolgoztam az erdészetnél, ritkítást vágtam, kapáltam a csemetéskertet Perepusztán, voltam udvaros lovak mellett, a téeszben magtáros. A legtöbb bányász hizlalt disznót, nem volt akkor hűtőláda, az áruválaszték is hiányos volt, egy októberi hónapban százhatvan mázsa gabonát ledaráltam. De sok minden történt

Pista bácsi keze alól remekek kerülnek ki

Tíz évig lejárt a bányába, gépkezelőként dolgozott, Dudarbányáról ment nyugdíjba 1990-ben, a felesége 1993-ban halt meg. Mindhárom gyermekük otthon lakott, tíz évig ő főzött, takarított, mosott.

– Egyszerű ételeket főztem, süteményeket és különlegességeket nem, soha ételt nem kellett kidobni. Egyszer kellett a mákos szilvás gombócot megfürdetni, mert porcukor helyett finomsót tettem a mákra, bevittem a fürdőszobába, a szűrőn át megfürdettem őket, újradaráltam mákot, észre sem vették. Nagy kertünk volt, sokáig műveltem, az epertől a télikörtéig mindig érett valami. Aztán már nem bírtam, eladtuk a házat, egy családi háznál mindig van valami tennivaló.

Amikor beköltözött az idősotthonba, Bauer Tiborné foglalkoztatás vezető, aki maga is kosárfonó, felfedezte Pista bácsi kézügyességét. Kezdettől fogva minden nap délelőttjét a foglalkoztatóban tölti, sokféle használati tárgyat készít, vékát, demizsonfonást, tálcát, kenyeres-, virág- és bevásárlókosarat, madáretetőt, betlehemet.

– Gondolom, Ancsa, a foglalkoztatás vezető látta, hogy valamit mégiscsak értek a kosárfonáshoz, hozott vesszőt, sokat tanultam tőle. Elfoglalom magam. Ez nem mestermunka, de használható. Egy lakótársunk százéves születésnapjára olyan virágkosarat fontam, amibe mindannyian egy szál virágot tettünk. Jól érzem magam itt, szeretek dolgozni, beszélgetni, a fontos, mosollyal kezdeni és akkor megszólalnak az emberek, erre rájöttem hosszú életem során.

Három gyermekétől három unokája van, akik rendszeresen látogatják, eljönnek a nyílt napi rendezvényekre is.

– A két kisebb unokámnak külön szobája van. Nem szégyelltem én a szegénységet, a háború nagyon befolyásolta akkor az emberek életét, nekem még külön ágyam sem volt, az öcsémmel aludtunk együtt. Nekik most külön, mindegyiknek saját papírkosár kell, legyen, de így van ez jól, kötöttem is nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!