Zirc

2014.01.27. 08:35

Jobbik fórum Zircen

Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő és dr. Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere tartott lakossági fórumot szombaton a művelődési házban.

Munkatársainktól

Megtudhattuk, a Jobbik programjában elsődleges szempont a munkahelyteremtés. Ferenczi Gábor kijelentette, az ország termálvízkészlete és mezőgazdasága a két legfontosabb alapot jelenthetné az önálló nemzetgazdaságban. A politikus hosszan bírálta a jelenlegi, és az azt megelőző kormányok intézkedéseit. Kritizálta az Európai Uniótól és a NATO-tól való túlzott függőséget, a multik és a bankok védelmét. Elhangzott, a Fidesz és az MSZP ugyanazt a politikát folytatja, csak mást mondanak.

 

Dr. Fülöp Erik felidézte, régebben a főleg keleti országrészre jellemző a munkanélküliség mára már országos problémává vált. Elmondta, Tiszavasvárin azonban sikerült több munkahelyet is teremteni, hiszen oda tudtak hívni egy vasúti vagonok alkatrészeit gyártó céget, felhasználják az ott lévő termálvizet, és egy biogáz üzem is épül. Hangsúlyozta, a Jobbikos városvezetés nem okozott csalódást azoknak, akik rájuk szavaztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!