Zirc

2014.08.09. 18:26

Betyáros ételek, versengések, lovas virtus

Zirc – Bakonyi ételek, lovas- és szórakoztató kulturális programok, betyáros feladványok sokasága jellemezte a tizenhatodik Bakonyi Betyárnapok kétnapos rendezvénysorozatát.

Müller Anikó Hanga

A pénteki bográcsos erőpróba első helyezettje az Erzsébet kórház csapata lett, vaddisznóhúst készítettek, vadasmártással és pirított zsemlegombóccal. A második díjat az Öregedő mindenevők kapták, a tavaszi szarvastokányért, a harmadikat a Szabó klán, a slambucért. A zsűri különdíjban részesítette a Kotyvasztó csapatot bakonyi húsos palacsintájukért, Betyár díjban Tunyogiékat, ők lópörköltet készítettek. A hangulatot néptánc, ritmuskocsma, cigányzene, operett, sláger-kavalkád, bulizene fokozta.

A második nap fő eseményei a lovas programok voltak, melyet nagy érdeklődés kísért. Varga Antal szakkommentátor elmondta, az idén minden eddiginél több, nyolcvan lovas jött el, megyehatáron túlról is. Látványos városbeli felvonulásuk után bemutatók következtek, volt lovas és pónifogatos gyorsasági verseny, játékos ügyességi feladatok lovaknak, lovasaiknak. Díjazták a legidősebb résztvevőt, a hatvanéves Endresz Jánost, a legfiatalabbat, a hétéves Dézsi Lindát, aki szőrén ülte meg pónilovát.


A látványos felvonulás vonzotta a nézőket a lovasprogramokra (Fotó: Nagy Lajos)

A Bakony bajnoka, leggyorsabb lovasa Somogyi József lett, akinek neve a Nemzeti Vágtáról ismert. Díjat kapott Moha, az a ló, amelyik tizenöt éve vesz részt a betyárnapokon. A kiegészítő programban több sportverseny volt, kispályás labdarúgás, tenisz, tizenegyes rúgás, Zirc-Csetény öregfiú foci. A gyermekeket kézműves foglalkozások, játszóház, kalandos betyár akadályverseny várta. Az „ízek utcájában” bakonyi ételeket kínáltak, betyártokányt, pásztortarhonyát, betyár hun-dogot, melyhez a pékárut helyi pék, a kolbászt helyi vállalkozó készítette. Volt dédnagymamánk korából származó recept szerint sütött rózsafánk, melyhez a vasrózsa sütőt idős kovácsmester készíti.

Kiosztották a legnagyobb bakonyi betyár rangot, melyet Nagy Zoltán, a csetényi tájház vezetője érdemelt ki, többen elnyerték a csárdabéli szépasszony címet. A kulturális műsorban fellépett a Munkácsy zenestúdió, a Benkó Dixieland Band, a Motiva zenekar, Rácz Olivér a Central együttessel, Sipos F. Tamás, majd a z’Energia együttes zenéjére bulizhattak a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!