Zirc

2013.01.22. 20:20

A város kultúrája

Zirc – Egy kicsit a lehetetlennel is próbálkoztak kedden este a város kultúrájának művelői – két órába zsúfolva próbálták megmutatni magukat.

Varga Domokos Péter

És persze ahogy ez lenni szokott, a lehetetlen is sikerül mindig egy kicsit. Meg mellette a lehetséges: keresztmetszetet mutatni a Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési klubtermébe hering módjára bezsúfolódott közönségnek a zirci, kultúrát előállító, közvetítő intézményekről, közösségekről.

 

 

A tájegység folklórjához kötődött Petus Mónika és Kreutz Károly néptáncos produkciója (Fotó: Varga Domokos Péter)

 

Az apropót a kultúra napjának ünneplése adta. A műsort a közös intézmény művelődési házi egységének vezetője, Enc Ilona szerkesztette és konferálta. Hangulati alapozóként a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény óvodás, kisiskolás növendékei furulyáztak, majd később az intézmény egészének tevékenységéből is kaphattak ízelítőt a nézők. Összesen közel ötvenen léptek fel, közülük ezúttal csupán néhányat tudunk megemlíteni.

A tájegység folklórjához kötődött Petus Mónika és Kreutz Károly néptáncos produkciója, a Bakonyi Természettudományi Múzeum a Bakony a természetben címmel mutatta meg magát. Még a helyieknek is számtalan újdonsággal szolgált a Zirci Ciszterci Apátság és a Reguly Antal Múzeum bemutatkozása. Az est zárásaként Petus Mónika énekelte el a Himnuszt, melynek írását Kölcsey Ferenc január 22-én fejezte be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!