Zene

2014.09.07. 18:51

Egy szál gitárral a Pannon Egyetemen

Veszprém – Immár harmadik alkalommal rendezi meg az akusztikus gitáron játszó előadókat a fókuszba helyező négynapos, s nem mellesleg ingyenes mini-fesztiválját a Pannon Egyetem közművelődési titkársága.

Az egy szál gitárral abszolvált, intim hangulatú koncertek adják a rendhagyó mini-fesztivál különlegességét, s szeptember 8-a és 11-es között sem lesz ez másképp. Ha az időjárás is engedi, az egyetem B és J épülete között található hangulatos parkban állítanak fel egy színpadot, s itt lépnek a közönség elé a zenészek. Ha azonban megjön az égi áldás, akkor az E épület kamaraterme ad otthont a fesztiválnak.

A rendezvény ötlete egyébként az egyetemen hosszú évek óta sikerrel zajló Gitáros esték című programsorozat kapcsán született meg. Az E kamarában havonta megtartott koncerteknek az évek során biztos tábora alakult ki, az itt megfordult gitárosok pedig örömmel jönnek az egyetemi közegbe, hiszen tudják, zeneértő közönség várja őket, mondta el a Napló kérdésére Felföldi Gábor közművelődési titkár.

Ami az idei felhozatalt illeti, a hétfői nyitónapon az egységes kezdő időpontnak számító 19.30-tól a veszprémi Berzevici Zoltán, majd a soproni Zselenszky Tamás zenél, kedden pedig a herendi/veszprémi Dávid Roland és a fővárosból érkező Hangácsi Márton ad koncertet. Szerdán hazai pályán muzsikál majd Pető Ádám, akit a budapesti Babarczi Bulcsú (TükeZoo) követ a színpadon, a csütörtöki zárónapon pedig a veszprémi Illésfalvy Iván, illetve a győri Váray László (Colombre Band) dalait hallhatja a nagyérdemű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!