eredményes éve volt a településnek

2018.03.10. 07:00

Megoldódik a Hárskút-Lókút összekötő út problémája

Új postát és orvosi rendelőt építettek Hárskúton. Modern óvoda is készült, amelybe hatmillió forint TOP-os támogatásból vettek eszközöket. Nyolcmillió forintot költöttek Hárskúton a konyhai felszerelésekre, melyek a felújított és kibővített óvodai főzőkonyhába kerültek.

Molnár Sándor

Új postát építettek Hárskúton, és megújult a településen a polgármesteri hivatal is Fotó: Pesthy Márton/Napló

Megvalósult a gázbekötés

Eredményes évet tudhat maga mögött a hárskúti önkormányzat. A nagy beruházás, a faluház legfőbb munkálata, a gázbekötés az év elején megvalósult. A falukép miatt is nagyon fontos volt, hogy 150 millió forint kormányzati támogatásból megújult a polgármesteri hivatal. A község részére juttatott adósságkonszolidációból pedig befejezték a Rákóczi utcai burkolt árok és járda teljes körű felújítását – sorolja az eredményeket Tábori Ferenc polgármester.

Tábori Ferenc polgármester Fotó: Penovác Károly

Járdafelújításra is nyertek pénzt

A település vezetője elmondja azt is, hogy több mint 12 millió forintot nyert a hárskúti önkormányzat járdafelújításra, és ha az önrészt sikerül előteremteni, ami az adóbevételek függvénye, akkor még idén szeretnék megvalósítani a felújítást.

Megoldódhat az összekötő út problémája

Megoldódni látszik egy 25 éves probléma is. A Hárskutat Lókúttal összekötő út még 1993-ban épült. A három kilométer hosszú, emelkedőre épült, kanyargós, szűk út fontos szerepet tölt be a két falu lakossága között. Sajnos az építése során több szabálytalanságot is elkövettek, ezért a közútkezelő sokáig nem akarta átvenni azt, de most jó esély van erre. Emiatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kellett lobbizni a település vezetőjének is.

Az állam átveszi az utat

- Sokat segített az úttal kapcsolatos probléma megoldásában – az elvi döntés kiharcolásában, hogy az utat átvegye a közútkezelő – Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselőjelöltje is. Azért is sokat lobbiztunk, hogy a különböző munkafázisok költségeire megkapjuk a támogatásokat, és az állam átvállalja a költségeket. Most már jól állunk, megtörtént a földmérés, a kitűzések, remélem, hamarosan elkészül a kisajátítás, és az állam átveszi az utat. Ez azért nagyon fontos, mert telente a takarítása a két kis önkormányzatnak nagyon nagy feladat volt, nem volt rá sem emberünk, sem gépünk – meséli a polgármester.

Új postát építettek Hárskúton, és megújult a településen a polgármesteri hivatal is Fotó: Pesthy Márton/Napló

Jó az együttműködés a polgármesterek között

Kiderül az is, hogy a térség polgármesterei között nagyon jó az együttműködés. A tapasztalatokat megosztják egymás között, ha tudják, kisegítik egymást. Veszprém térségében agilis polgármestergárda van, akik igyekeznek minél több tapasztalatot szerezni, amit aztán kamatoztatni tudnak a saját településük érdekében. Példaként említi Tábori Ferenc a márkói vasúti átjárót, ahová félsorompó és lámpák kerültek, amiket a két település polgármestere közösen kezdeményezett. Ez nemcsak Márkónak volt fontos, mivel a hárskútiak jó része is, akár napi rendszerességgel, arra közlekedik autóval vagy busszal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!