EKÁER

2017.11.09. 13:50

Nem akar büntetést? Az ördög a részletekben rejlik

Jelentős büntetést vonhat maga után, ha adott cég nem jár el körültekintően az EKÁER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) kapcsán, hangsúlyozta Happ Olivér egy Veszprém megyei, szállítmányozással foglalkozó társaság vezetője.

Kovács Erika

-A mai napig rengeteg a bizonytalanság és a hiányos információ az EKÁER néhány évvel ezelőtti bevezetése óta, ezért összegyűjtöttük a leggyakrabban elhangzó és egyben legégetőbb kérdéseket és válaszokat, amelyekre egy fuvarozónak szüksége lehet, szögezte le az üzletember. Mint mondta, az EKÁER-re több okból is jelentős, hiszen segít az áfacsalások megelőzésében, nyomon követhetővé teszi az áruk valós útvonalát, fontos szerepe van a közterhek megfizetésének biztosításában, és abban, hogy Magyarországon ne kerüljön forgalomba olyan áru, amely előzetesen nem lett bejelentve az adóhatósághoz.

Hozzátette: ha útdíjköteles gépjárművel történik a közúti fuvarozás, akkor EKÁER számra lesz szükség, amennyiben az Európai Unió (EU) valamely tagállamából Magyarországra hoz be valaki terméket, vagy hazánkból az EU valamely tagországába irányul a szállítás, illetőleg ha belföldi forgalomban, első adóköteles termékértékesítés esetén nem végfelhasználó számára történik a fuvarozás.

A kérdésre, hogy kinek kell az EKÁER számot bejelentenie a NAV rendszerében, kiemelte, ez a fuvarozás körülményeitől függ, hiszen az EU-ból hazánkba érkező áruk esetében a címzett köteles megtenni a bejelentést. Fordított helyzetben, vagyis Magyarországról egy másik EU tagállamba induló fuvarnál, vagy belföldi szállítmányozásnál már a feladónak kell az adóhatóság rendszerében rögzítenie az EKÁER számot.

Happ Olivér: Ha valaki elmulasztja a szám bejelentését, vagy hibásan, hiányosan teszi meg, akkor a NAV igazolatlan eredetűnek minősítheti a fuvarozott termékek egy részét vagy egészét, és akár az igazolatlan eredetű termékek értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki

 

A szám igényléséről Happ Olivér kifejtette, az adózónak első lépésben az ügyfélkapun keresztül egy felhasználónevet és egy jelszót kell igényelnie, hogy az EKÁER rendszer elektronikus felületét használni tudja. A regisztráció, illetve a bejelentkezés után meg kell adni a fuvar, illetve a feladó adatait, nevét, adóazonosító számát. Közölni kell a felrakodás címét, a címzett adatait, nevét, azonosító számát, a kirakodás címét. Közölni kell továbbá a termékek általános megnevezését, vámtarifáját- és cikkszámát, az egyes termékek bruttó tömegét kilogrammban, és indokolni kell a termék közúti fuvarozásának okát, a fuvarhoz használt gépjármű rendszámát, nem belföldi fuvar esetén a kirakodás időpontját. Magyarországról az EU tagállamok irányába induló fuvar esetén a felrakodás időpontját.

A szállítmányozó cég vezetője beszélt arról is, hogy a rendszer ezután néhány másodperc alatt automatikusan generál egy EKÁER számot a szállítmányhoz, amelyet ki kell adni a fuvarozást végző vállalkozásnak. Az EKÁER szám 15 napig érvényes, így a jóval előre betervezett fuvaroknál érdemes odafigyelni, hogy mikor igényli az ember. Ha még a fuvar megkezdése előtt lejárna a szám, akkor igényelni kell újat, hiszen ennek hiányában büntetésre lehet számítani.

-Ha valaki elmulasztja a szám bejelentését, vagy hibásan, hiányosan teszi meg, akkor a NAV igazolatlan eredetűnek minősítheti a fuvarozott termékek egy részét vagy egészét. Ilyenkor pedig akár az igazolatlan eredetű termékek értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki, hangsúlyozta Happ Olivér.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!