Veszprém

2014.07.28. 16:50

Átadtuk nyereményeiket tippjátékunk győzteseinek

Veszprém - Vb-tippjátékunk díjátadóján csupa focibarát győztest köszönthettünk, akik remek hangulat közepette vehették át nyereményeiket.

Heffler Péter

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatti tippjátékunk győzteseit Németh F. Bernadett megbízott főszerkesztő és Steffek József megyei hirdetési vezető köszöntötte a Napló szerkesztőségében hétfő délelőtt.

A díjátadóra érkező győztesek és hozzátartozóik hamar oldott hangulatot teremtettek és mintha évek óta ismernék egymást beszélgetés kezdődött a vb nagy pillanatairól, kétes szituációiról, elmaradt kiállításairól, jogos vagy jogtalan tizenegyeseiről.

A komoly focimúlttal rendelkező pétfürdői nyertesünket, Wimmer Lászlót két unokája, Bovánovics Nóri és Balázs is elkísérték. László bevallotta, hogy nagy brazil drukker, de tudta, hogy nem terem majd nekik babér, így csúfos szereplésüket követően a Fejesvölgy Vendéglőbe szóló tizenkétezer forintos éttermi utalvány jelentheti a vigaszdíjat számára. Azonban a gyerekek ugratásait alighanem jó ideig állnia kell még, hiszen az ő nagy kedvencük, Lionel Messi a döntőig vezette az argentinokat.

Az ajkai Kovács Tibor véleménye szerint teljesen megérdemelte volna Argentína a végső győzelmet, ezüstjük után valószínűleg számára is remek kárpótlást jelentett a játékunkban való siker, mivel nyereménye egy húszezer forintos belépő a Sobri Jóska Kalandparkba.

A tapolcai Éder Lajosné bevallotta, hogy ő ugyan nem, de a tippeket adó férje nagy focirajongó, aki szintén nem a szívére hallgatott, amikor a végső sikerre esélyeseket latolgatta. A Ghánáért szorító férj elmondta, hogy közel negyven éve előfizetőnk, most pedig egy tizenkétezer forintos éttermi utalvánnyal gazdagodtak, amit a Fejesvölgy Vendéglőben válthatnak majd be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!