Veszprém

2015.02.27. 16:01

Szemet gyönyörködtető finomságok az asztalokon

Terülj, terülj asztalkám volt a Jendrassik-Venesz tornacsarnokában, itt mutatkoztak be a nagyközönségnek a cukrász, a szakács, a pincér és a vendéglős mesterjelöltek.

Tremmer Tamás

Szó, mi szó, szemet gyönyörködtetőek voltak az asztalok a Jendrassik-Venesz tornacsarnokában. Ínycsiklandozó ételek, szinte megszólaló sütemények csalogatták az embereket. A terítéseken tetten érhető volt, milyen alkalomra készültek: kettő egyformával nem találkozhattunk. Somogyiné a látottak alapján meg is jegyezte: hosszú út és nagyon sok munka vezet idáig, de megéri a szakmai fejlődés, mert ezt a tudást már senki nem veheti el a szakemberektől. A megrendelők, a vendégkör is hálás, ha így megadják a módját a terítésnek, vagy egy-egy finomságnak.

Kocsonya Kálmán, a szakács mestervizsga bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy a szakács mesterjelöltek egészen kiváló éteksorral rukkoltak elő. Ezen a pályán kötelező folyamatosan fejlődni, mindig jön új technológia, mindig van új elképzelés, ezért nem lehet leállni. Arra kérte a jelölteket is, hogy alaposan nézzék meg egymás munkáit, lessék el az ötleteket, beszéljék meg a tapasztalataikat, mert így folyamatosan fejődik a szakma, és ők maguk is sok új ismeretre ehetnek szert.

Címkék#Veszprém

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!