Veszprém

2015.03.06. 19:29

Soltész Miklós a bazilikában beszélt az értékekről

Veszprém – Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt a vendég pénteken a bazilikában, ahol előadást tartott a szerzetesrendek értékeiről, nemzetünk életében betöltött szerepükről és magyar kormánynak hozzájuk való viszonyulásáról.

Toldi Éva

A szervező Szent Mihály Főplébánia nevében Nagy Károly apátkanonok köszöntésében elmondta, a katolikus egyházban Ferenc pápa által meghirdetett „Megszentelt élet éve” jegyében minden hónapban meghívnak egy szerzetest, hogy mutassa be a közösségét a híveknek. Soltész Miklós személyében egy világi keresztény vall most arról, hogy a magyar kormány mit gondol a szerzetesrendek szerepéről ma, mondta. Az államtitkár, aki maga is a budapesti piaristáknál tanult, nagy örömmel idézte azt a lelki miliőt, amelyben a szerzetesatyák foglalkoztak oktatásukkal, nevelésükkel.

Diákcsínyeket is megosztott ebből az időből, szemléltetve, hogy az a kép, amit sokszor a médiumok sugallnak a komor, szigorú és emberi kapcsolataikban is zárt szerzetesekről, mennyire sántít. Kiemelte kultúrateremtő és tanító-nevelő szerepüket, rámutatva milyen kegyetlen volt a kommunizmus éveiben a feloszlatásuk, a katedráról való száműzésük. Emlegette többek közt Don Boscot, Assisi Szent Ferencet s a jelenben Böjte Csaba testvért missziójával. Buzdította a közösségeket, hogy imádkozzanak hivatásokért, a diákok idei táborozásuk során ismerkedjenek meg egy szerzetesrenddel. A kormány is érzi felelősségét, és segíteni akarja ezt, munkálkodik a különböző programok megszervezésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!