Veszprém

2015.02.09. 18:55

Segély helyett munkából éljenek

Veszprém - Időközi országgyűlési választást tartanak Veszprém megye 1-es számú országgyűlési választókerületében. Lapunk bemutatkozási lehetőséget biztosít a képviselőjelölteknek, akiknek három-három kérdést tettünk fel. Most Szepessy Zsoltot, az Összefogás Párt képviselőjelöltjét ismerhetik meg.

Napló-információ

Szepessy Zsolt, Kossuth Lajos szülőfalujának, Monoknak korábbi polgármestere és az Összefogás Párt elnöke vagyok.

Magyarországon elsőként én vezettem be a ,,segély helyett munkát azért, hogy az emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek. Magyarországon polgármesterként én vezettem be elsőként, hogy azok a szülők, akik nem járatják rendszeresen iskolába gyermekeiket, ne kapjanak segélyt. Polgármesterként én vezettem be Magyarországon elsőként, hogy csak azok kapjanak segélyt, akik megművelik, rendben tartják portájukat, házuk környezetét. Polgármesterként megvédtem Szoboszlai Barna bácsit, a kesznyétei gazdát. Polgármesterként szembeszálltam az embereket kiszipolyozó, uzsorás bűnözőkkel.

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt képviselőjelöltjeként indul

Kiemelten fontosnak tartom az emberek és természeti környezetünk biztonságát, ezért polgármesterként kezdeményezője és szervezője voltam az ország egyik legnagyobb összetett, több részből álló katasztrófavédelmi gyakorlatának, melynek sikeres lebonyolításáért kitüntetésben részesültem. Személyesen vettem részt kilakoltatás megakadályozásában, elérve azt, hogy egy ártatlan kisfiú este ugyanabba a szobában és ágyban hajtsa álomra kicsi fejét, ahol aznap reggel felkelt. Polgármesteri előterjesztésem alapján lett Monok nagy szülötte - Kossuth Lajos - a település díszpolgára. Polgármesterségem időszaka alatt megtanultam, hogyan kell önkormányzatot vezetni, sikeresen pályázni, s az önkormányzat érdekében a megyénél, a kormánynál vagy multiknál lobbizni, kapcsolatokat építeni. Megismertem a politika és gazdaság összefüggéseit. Polgármesterként fontosnak tartottam és tartom, hogy a település elsősorban helyi embereknek biztosítson megélhetést. Az országban elsőként polgármesteri beterjesztésem alapján született az a testületi határozat, hogy az önkormányzat és intézményei elsősorban csak helyben szerezzék be szükségleteiket, helyben vásároljanak és helyi mesterek, vállalkozók szolgáltatásait, munkáit vegyük igénybe más településen élőkkel szemben.

Fenti és más ötleteimet, kezdeményezéseimet Monokon kicsiben indítottam útjára, amelyek közül többet vettek át a magyar parlamenti pártok vagy más országok. Én nem vagyok hiú ember. Számomra nem az a fontos, hogy ki vezet be egy egyébként ésszerű, gazdaságos és a lehető legtöbb embernek anyagi és erkölcsi hasznot vagy könnyebbséget hozó intézkedést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!