Veszprém

2014.06.23. 18:15

Rendvédelmi kiállítás és falfestmények a rendőrségen

Vándorkiállítás nyílt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában.

Kovács Erika

Elismerésre méltó az a nyitottság, amit a rendőrség tanúsít az emberek felé a megyeszékhelyen – ezt mondta Némedi Lajos alpolgármester megnyitójában, aki a megyei rendőr-főkapitányság aulájában vándorkiállítást nyitott meg hétfőn, amit augusztus 31-ig lehet megtekinteni. Anda György főkapitány helyettes pedig diákok falfestményeit mutatta be ugyancsak az aulában.

Fotók: Nagy Lajos

Régi egyenruhákat, szolgálati felszereléseket, fegyverzeteket, címereket, illetve állományjelzőket, dokumentumokat lehet látni többek között „A magyar rendvédelem története” című kiállításon. Dr. Francsics Ottó, a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Kör Kulturális Egyesület elnöke és dr. Gulyás István, a múzeum tiszteletbeli igazgatója méltatta a gazdag gyűjteményt, és beszélt a történelmi háttérről.

A vándorkiállítás megnyitásával egyidejűleg Anda György főkapitány helyettes bemutatta a falfestményt, amit a Zirci III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 11. M. osztályának díszítő festői készítettek el az aula ügyfélvárójában. A festmény terve Csermely Virág tanuló nevéhez fűződik, aki hét társával közösen megfestette a megyeszékhely és a rendőrség kapcsolatát ábrázoló falfestményeket üde színfoltot adva a helyszínnek. A képen lehet látni Veszprém szimbolikus jelképeit, a várat, Gizella királyné és István király szobrát, a Völgyhidat, valamint a rendőröket munka közben. Anda György főkapitány-helyettes jutalmat adott át a „festőművész” diákoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!