Veszprém

2014.09.19. 17:59

Pozitív élményekkel távoztak a gólyatáborból

Szeptember elején rendezte meg az elsősnapokat és hagyományos gólyatáborát a Pannon Egyetem. Az elsőévesek szakmai bevezető rendezvényén minden felvett hallgató részt vett, a csapatépítő programokon közel négyszázan vettek részt.

Balassa Gergő

A szakmai felkészítést az „elsősnapok” keretében a korábbi évektől eltérően külön rendezvény keretében tartották szeptember első hetében, ezt követően szeptember 5-e és 7-e között négyszáz fiatal, elsősök és felsőbb éves segítők lepték el Balatonkenesét, ahol a Pannon Egyetem tartotta hagyományos gólyatáborát. A táborra rektori döntés értelmében – megelőzve más intézményeket – szigorú eljárásrendet határoztak meg a szervezésben és a megvalósításban egyaránt.

Kettéválasztották a szakmai programot és az ismerkedési részt, dékáni felügyeletet rendeltek el hallgatói ügyekben. A program segítette a beilleszkedést és az egyetemi tanulmányok kezdetét.

A háromnapos csapatépítő és ismerkedő rendezvény során az elsőévesek különböző feladatokat teljesítettek. Csapatzászlót, indulót, valamint ehhez kapcsolódó koreográfiát kellett kitalálniuk a gólyáknak, akik egy gálaest során is bemutathatták tudásukat és kreativitásukat.

– Az volt a célunk, hogy minél több elsőst tudjunk bevonni a közös programokba – mondta el megkeresésünkre Gombás Kornél, az idei gólyatábor főszervezője. Változatos feladatokkal készültünk a gólyáknak, arra buzdítva őket, hogy minél viccesebb, ötletesebb feladatmegvalósításokkal találkozzunk, tette hozzá.

– A mi gólyatáborunk arról szólt, hogy egy olyan közösség jöjjön össze, akik évközben is tudnak egymásra támaszkodni – összegezte tapasztalatait a főszervező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!