Veszprém

2013.05.22. 12:32

Orsós Zsolt paralimpikon mesélt a diákoknak

Az elfogadásról, a fogyatékos emberek hétköznapjairól, életéről beszélt tabuk nélkül diákoknak Orsós Zsolt egykori paralimpikon, a Szolidaritás Nagykövete, aki a Lovassy gimnázium vendége volt szerdán.

Halmos György

A csörgőlabda sportban világkupa és Európa-bajnoki címmel büszkélkedő vak fiatalember a gimnázium 10. osztályában tartott órát, ahol sok humorral oldotta az eleinte feszélyezett légkört. A tanulók többek között a sportról, a másfél évvel ezelőtt meghozott döntéséről, miszerint abbahagyja a versenyzést, a magánéletéről, párválasztásáról kérdezték, de szóba került például a bevásárlás is.

A harminchárom éves fiatalember elmondta, hogy látóként született, öt éves korában zöldhályog miatt vakult meg. Hat éves korában került a vakok általános iskolájába, ő volt az első diák, akit olyan iskolába integráltak, ahol látó gyerekek tanulnak. Sikeresen  elvégezte a testnevelési egyetemet, sportolóként jelenős eredményekkel ért el három éve Szolidaritás Nagyköveteként országos program keretében ismerteti meg a diákokat a fogyatékossággal élő emberek mindennapi nehézségeivel, örömeivel és a segítségnyújtás lehetőségeivel.

Orsós Zsolt, az egykori paralimpikon, aki sportolóként jelentős eredményekkel ért el, a beszélgetés után  a tornateremben megismertette a diákokat a vakok számára kifejlesztett csörgőlabdasporttal (Fotó: Penovác Károly)

Orsós Zsolt már csaknem négyszáz iskolában tartott előadást. Úgy vélekedett, hogy lehet jogszabályokat hozni az akadálymentesítéshez, de a szemléletben is változásra van szükség, eddig olyan intézményekben járt, ahol befogadóak a tanárok. Beszélt arról is, hogy a fogyatékosoknak is úgy kell állnia a társadalomhoz, hogy őt is elfogadják.

 

- Főleg a felnőttek részéről tapasztalható szemérmesség, sokszor nem mernek rákérdezni magától értetődő dolgokra, vagy nem nevezik nevén azt - közölte.

A beszélgetés után az egykori paralimpikon a tornateremben megismertette a diákokat a vakok számára kifejlesztett csörgőlabda sporttal.

 

Schultz Zoltán, a gimnázium igazgatója elmondta: második alkalommal fogadják vendégül Orsós Zsoltot, három évvel ezelőtt már tartott órát az iskolában, annak a találkozásnak pozitív visszhangja volt, ezért örültek az újabb találkozásnak. Elszántak vagyunk, hogy a diákok megismertessük a fogyatékosok életével. Az iskolában egyébként nem tanul jelenleg fogyatékossággal élő diák, korábban viszont volt mozgáskorlátozott tanulójuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!