Veszprém

2015.03.25. 13:50

Módosíthatják a menetrendet: igazodnak a mindennapi életvitelhez, de az egyéni igényekhez nem

Veszprém – A helyijárati menetrend tervezett módosítása nem váltott ki osztatlan elismerést a közlekedőkből. Az érintett vonalon élők állítják, meg sem kérdezték őket. A város szerint az egyéni igényeknek nem tudnak eleget tenni.

Tremmer Tamás

A megyeszékhely legnagyobb lakótelepén élők keresték meg szerkesztőségünket azzal, hogy tudomásukra jutott, a megkérdezésük nélkül változtatnák meg a 6-os és az 1-es helyi járatok útvonalát, amely a jövőben kihagyná a Haszkovó 35-37-39-es számú háztömbök előtti megállókat.

Cser Istvánné aggódva jelezte, a környéken iskola, óvoda működik, sok nyugdíjas él ott, akiknek gondot okoz eljutni a belvárosba, a szakorvosi rendelőbe, a temetőbe. A tervezett intézkedéssel sok ember életét megkeserítik, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy mindez ne történjen meg.

A veszprémi közgyűlés tavaly novemberi ülésén döntött arról, hogy a helyi közlekedésre vonatkozó közszolgáltatási szerződést két évre az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központtal köti. A társaságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a döntéssel egy időben feladatul szabták az aktuális menetrend felülvizsgálatát. A módosító javaslatokat az önkormányzat szakmai véleményezésre megküldte a társaság részére. Az utasforgalmi adatok, forgalmi tapasztalatok, valamint a járatszervezési lehetőségek figyelembevételével megvalósítási alternatívákat készítettek, e javaslatok egyeztetése jelenleg is folyamatban van. A menetrend tényleges módosításáról a közgyűlés csütörtöki ülésén hoz döntést.

A négyes járatnál nem lesz változás, az ötös és a tizenhármas járatok menetideje rövidülhet
Fotó: Balogh Ákos

Megkeresésünkre a veszprémi önkormányzat városüzemeltetés irodája arról tájékoztatott, hogy az utcafórumokon, valamint a képviselői fogadóórákon rendszeresen megfogalmazódnak igények, javaslatok a helyi autóbusz menetrenddel kapcsolatban. Az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy egyéni igénynek megfelelő koncepciót dolgozzon ki. Jelen esetben is az összegyűjtött javaslatok alapján, a Volán illetékeseivel közösen határozták meg a módosításokat, amelynek célja, hogy a tömegközlekedés a lehető legjobban igazodjon a mindennapi életvitelhez és komfortosabbá tegye a közlekedést. A 3-as járat esetében felmerült az útvonal módosítás úgy, hogy az autóbusz kihagyja a Petőfi Sándor utcát és a jövőben a Munkácsy úton közlekedjen. Ezzel azonban egy teljes városrész került volna ki a helyi járatos közlekedésből, így a javaslatot elvetették. Az 5-ös járat esetében az elmúlt években a menetidő tartásával kapcsolatban szerzett tapasztalatok alapján szükségessé vált a menetidő csökkentése, amit az új menetrend már tartalmaz. A 6-os járat menetrendjében és útvonalában nem történik semmilyen változás. A 7-es járatnál felmerült, hogy az újonnan átadott észak-déli közlekedési tengelyen közlekedjen, kihagyva ezzel a Hotel buszmegállót, de ezt a módosítást is elvetették, így a busz vonalában nem történik változás. A 13-as járat esetében szintén egy perccel csökkentik a menetidőt. A módosításokkal kiegészített menetrendet várhatóan április 13-tól vezetik be. Veszprémben a Pápai úton működő cégek esetében (Jost, Balluff, Nass Magnet) szerződéses helyijáratok szállítják a dolgozókat. Az egyeztetések során megvizsgálták azt is, miként lehetne ezt helyijáratos buszokkal megoldani. Az önkormányzat erre javaslatot dolgozott ki, amit az érintett cégek vezetőivel történő egyeztetést követően – várhatóan az év második felében – vezethetnek be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!