Veszprém

2017.01.17. 17:05

Mennyei közmunkás segít a veszprémi kórházban

Veszprém - Mennyei közmunkásnak nevezi magát nevetve az istenhívő Jalsovszky Géza nyugdíjas pedagógus, aki évek óta egyike azoknak, akik segítők a megyei kórházban. A közelmúltban vette át az Év szenior önkéntese díjat.

Mátételki András

A Herenden élő 66 éves, hófehér hajú férfi minden hétfőn magára ölti a sárga egyen mellényt, hogy segítsen a reumatológiai osztályon lábadozóknak és persze a nővéreknek. Hogy került ide ez a nyúlánk, odabent csak sárga angyalként emlegetett, víg kedélyű férfi, aki, ha teheti, mindenkivel tegeződik?

- Négy éve a feleségem, Éva vette észre a felhívást az egyik újságban, hogy a megyei kórházba önkénteseket keresnek. Mondom, ott a helyem, hiszen én is sokat kaptam az egészségügyben dolgozóktól.

Évtizedeket ugrunk vissza az időben. A jókötésű kamasz rejtélyes focibalesetet szenvedett. Később megműtötték, de mivel nemigen javult az állapota, egy év múlva újra megoperálták. Tizenkilenc évesen egy évet töltött a fővárosi baleseti kórházban úgy, hogy kilenc (!) hónapig ki sem kelhetett az ágyból. Orvosa négyszemközt közölte az édesanyjával, hogy a fiának jó, ha öt hónapja van még hátra az életből.

- Darabokra törte a lelkem az a tudat, hogy nemsokára Ám az egyik nap, amolyan segélykiáltásként, fogalmazódott meg bennem: Jóistenem, ha ilyen állapotban is kellek neked, akkor a tied vagyok! A gondolat mélyen belém ivódott, s erős boldogságérzés áradt szét bennem. Tudtam, egyszer csak meggyógyulok, pedig elég reménytelen volt a helyzetem. Ettől kezdve fokozatosan, s egyre mélyebbre merültem a hitben, ami erőt adott. Már nem gondoltam öngyilkosságra, mert tudtam, megkaptam a lelki segítséget odafentről.

Hosszú és gyötrelmes út vezetett a gyógyulásig. Ugyanis 1969 és 1975 között összesen még tizennégyszer műtötték. Életben maradt, talpra állt, de azóta is bottal jár. Némi kitérőkkel, de mégiscsak édesanyja nyomdokaiba lépett, amikor Balatonfűzfőn kezdett tanítani. Kenesén, a nevelőotthonban fejezte be kényszerűségből nevelői pályafutását. Negyvenöt évesen lerokkantották.

Jalsovszky Gáza saját, gyötrelmekkel teli életével kíván példát mutatni másoknak

- Négy éve már, hogy idejárok a kórházba, hogy úgy mondjam, a sorstársaimhoz, akik között sokan csípő- vagy térdműtéten estek át, illetve akiket súlyos ízületi problémákkal kezelnek. Minden hétfőn reggel nyolc előtt érkezem, amikor már a betegek megreggeliztek, de még nem kapták meg a teájukat, tejeskávéjukat. Ezeknek az osztásában veszek részt, majd teljesítem a gyógyulni vágyók kéréseit. A büféből üdítőt, újságot, édességet hozok nekik, kiváltom a receptjeiket vagy feltöltöm a telefonkártyájukat. Múltkor egy idős férfi kért meg, hogy hazafelé adjam fel a postán a küldeményét.

Arra is volt példa, hogy kivittem a kacsát", hogy ezzel is könnyítsek a nővérek terhein, de nehéz őket megelőzni. Mindegyikükkel tegeződöm, nekem ez a természetes. A betegekkel már nem, csak aki felajánlja, vagy éppen régi ismerősöm ezen a tizenhat kórtermes osztályon, ahol átlagosan hatvanan gyógyulnak. A 15-20 perces beszélgetéseket mindenkor az ágyban fekvők kezdeményezik, én a világért sem tolakodom.

Magukhoz intenek, de van, aki egyáltalán nem igényli a csevegést - nekem érteni kell a testbeszédből is. Maga is beteg?" - szokták kérdezni, látva, hogy mindig bottal jövök-megyek. Azt felelem, hogy nem szedek gyógyszert, én csak rokkant vagyok. Ha hellyel kínálnak az ágyuk szélén, akkor azt mondom, ne toljon ki velem, a főorvosom napi négy kilométer sétát írt elő. Rögtön rákérdeznek: Ki a maga főorvosa?" A Jóisten, felelem, de ezen már együtt nevetünk. Hozzá szoktam tenni, hogy valójában mennyei köz-munkás vagyok. Kettős állampolgár

- Ha valahová, ide aztán tényleg kell egy kis humor, hogy felrázzam őket a kedvetlenségből, a szomorúságukból. Hányszor, de hányszor elmeséltem nekik életem kálváriáját, a kórházban töltött hónapok megpróbáltatásait. Történetem hallatán, úgy gondolom, ők is átgondolják a bajukat, ami talán így már nem is tűnik olyan keservesnek, mint azt addig megélték. Másrészt nyilván rádöbbennek, a legnehezebb helyzetből is fel lehet állni, s teljes, boldog életet élni.

Nem szoktam a betegek családja után érdeklődni, nekem csupán az a küldetésem, hogy meghallgassam őket. Amolyan panasziroda vagyok. Minden helyzetben keresem a tréfát, hogy kicsit jobb kedvre derítsem valamennyiüket. Hol nem fáj? - ezt is kérdezem. Hát, itt, meg itt nem - jön a válasz, mire én azt felelem: akkor ezekre gondoljon, ne a rosszra! Amit négyszemközt elmondanak nekem, nem adom tovább, még itthon sem mesélek senkiről Évának. Megjegyzem, szívesen csatlakozott volna ő is hozzám, de neki még nehezebben esik a járás.

- Nagyon jó érzés, hogy másokon tudok segíteni. Így lett teljes az életem. Rajtuk keresztül az én lelkem is megerősödik. Az is jó, hogy a szociális irodán évek óta számítanak rám, megbecsülnek, megbíznak bennem.

Nem olyan régen Jalsovszky Géza önkéntes a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete által alapított Az év szenior önkéntese díjat vette át a megyeszékhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!