Veszprém

2013.11.29. 16:31

Megújult a veszprémi belváros

Veszprém belvárosának központi szerepének erősítése volt a célja a belváros-rehabilitációs projektnek, melynek zárását pénteken tartották a Hangvillában.

Balla Emőke

A projekt része a Kossuth Lajos utca burkolati megújítása, aluljáró megépítése, a 190 állásos parkolóház megépítése a Bagolyvár utcában, a Hangvilla multifunkcionális közösségi tér, kulturális központ kialakítása, a Kossuth utcai „lepény" épületegyüttes homlokzatának, valamint a volt Korona szálló épületének homlokzati megújítása. A projekt teljes elszámolható költsége 3 milliárd 129 millió forint, az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás 1 milliárd 709 millió forint.

A sikeres projekt az együttműködés és az összefogás diadala, fogalmazott Porga Gyula. A polgármester kiemelte: olyan létesítmények, közterületek újultak meg, melyeket ötven-száz év múlva is használnak majd a veszprémiek. A projekt különlegessége, hogy huszonöt konzorciumi partner vett részt benne. Segítették a helyi kis- és középvállalkozásokat, a munka jelentős részét veszprémi és környékbeli vállalkozók végezték.

Porga Gyula az összefogás kapcsán elmondta, a belváros-rehabilitációs projektet a jelenlegi és a korábbi képviselő-testület egyaránt fontosnak tartotta, Pál Béla és Navracsics Tibor országgyűlési képviselők is segítséget nyújtottak. A polgármester köszönetet mondott a kivitelezőnek, a konzorciumi partnereknek, mindazoknak, akik részt vettek a munkában.

A városmegújító projekteknek nemcsak a fizikai megszépülés a célja, hanem az is, hogy a városban, valamint a környéken élő vállalkozókat segítse, adjon munkát, illetve hogy a projektben az állami és uniós pénzen kívül a magántőke is megjelenjen, mondta András László Józsefné, a MAG Zrt. Közigazgatási és Regionális Programok Igazgatósága igazgatója. A városmegújító projekteknek általában nincs ilyen sok részeleme, mint a veszpréminek, itt nagyszerűen tudták koordinálni, szervezni a különböző projektelemek építését.

A konzorciumi partnerek összefogásán és együttműködésén túl a felelősségvállalást és a bizalmat említette köszöntőjében Bélafi László, a Hangvilla tulajdonos Swing-Swing Kft. ügyvezetője. A megvalósuláshoz szükség volt a polgármester és a testület felelősségvállalára. A ház egy új közösségi tér, az ügyvezető mindenkit bíztatott, térjen be az épületbe, használja ki a lehetőséget, itt éljen közösségi életet. Köszönetet mondott az építészeknek az egyedi megoldásokért, a környékbelieknek végtelen türelmükért. Kiemelte a termek kiváló akusztikáját; a nagyterem kialakításánál elsődleges cél volt, hogy komolyzenei koncertek számára alkalmas legyen. A Hangvillában a programokat a Programiroda Kft. szervezi, decemberben szinte minden nap több esemény is lesz, de már jövő év január és februárra is vannak tervezett programok.

A projektzárón Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője összefoglaló képet adott a projektről, annak öt projekteleméről: a Kossuth Lajos utca megújításáról, a Bagolyvár utcai parkolóház építéséről, a Hangvilláról, a Kossuth utcai „lepény" épületegyüttes, valamint a volt Korona szálló épületének homlokzati megújításáról.

A projekt keretében 2011 nyarától 2013 szeptemberéig megvalósult tizenhat kisebb rendezvény elsősorban kulturális, a város történelmével, jelentős személyiségivel foglalkozó program, melyek népszerűek, látogatottak voltak.

A projekt megvalósításában négyötöd arányban helyi, veszprémi szervezetek vettek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!