Veszprém

2014.10.31. 12:14

Megalakult a veszprémi városi közgyűlés

Veszprém - Alpolgármestert választanak, havi illetményeket állapítanak meg, döntenek a helyi járati közlekedésről is – hogy csak néhányat említsünk a városi közgyűlés alakuló ülésének napirendi pontjaiból. Tartson velünk, kövesse élőben a közgyűlési eseményeket.

Balassa Gergő

A városi önkormányzat pénteki alakuló közgyűlésének ünnepélyes megnyitóján Rozsnyói Péter improvizációja hangzott el zongorán, majd Módri Györgyi színművész előadásában hallhattuk Vörösmarty Mihály Honszeretet című művét.

Porga Gyula polgármester nagy örömmel és szeretettel köszöntött mindenkit, mind a 18 megválasztott képviselő jelen van.

Napirendek

1.)   A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről

Kovács Gergely, a Helyi Választási Bizottság elnöke elmondta, Veszprémben 17 138 választópolgár, a teljes létszám 25,96 százaléka járult voksolni, valamennyi választókerületben a Fidesz-KDNP képviselői szereztek mandátumot. Hozzátette, jogszerűen és eredményesen zajlottak le a választások Veszprémben.

2.)   Eskütétel

Ezt követően a képviselők és Porga Gyula polgármester letették esküjüket, majd a megyeszékhely újraválasztott első embere köszöntőjében elmondta: a veszprémi választópolgárok többsége a négy esztendővel ezelőtt elkezdett munka folytatása mellett döntött. – Fontos, hogy mindenki győztesnek érezze magát öt év elteltével is. A választási kampány időszaka alatt a különbözőségeinket hangsúlyozzuk, a következő öt esztendő viszont annak az ideje, hogy bebizonyítsuk: tudunk együtt dolgozni a közös célokért – húzta alá a polgármester. Porga Gyula hozzátette: a város jövőjét illetően konszenzus van Veszprémben.

 

Az alakuló közgyűlés ünnepi megnyitóját Rozsnyói Péter előadása zárta.

3.)   Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítása

Porga Gyula polgármester tájékoztatta a közgyűlést, hogy a Fidesz-KDNP frakcióját a ciklusban Ovádi Péter, a Demokraták Veszprémért képviselőcsoportot Hartmann Ferenc vezeti.

A módosítást a testület egyhangúlag elfogadta.

4.)   Az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság tagjainak megválasztása

A további munka és az alpolgármesterek megválasztásához szükséges titkos szavazás biztosítása érdekében felállt a bizottság, majd a testület rövid szünetre vonult, hogy leadják szavazatukat az alpolgármesterekre. Porga Gyula szerint sokan segítették az ő munkáját, akik közül kiemelkednek Brányi Mária és Némedi Lajos alpolgármesterek.

A testület megválasztotta főállású alpolgármesternek Brányi Máriát 13 igen és 5 nem, valamint Némedi Lajost szintén 13 igen és 5 nem szavazattal.

Brányi Mária: „köszönöm a bizalmat, Veszprémet és a térség fejlődését szeretném szolgálni a következő ciklusban.”

Némedi Lajos: „tisztesség, becsület, hűség – ezek fogják meghatározni tevékenységemet alpolgármesterként.”

Az alpolgármesteri illetményt 598.300,- forint összegben határozták meg, melyhez jár egy 89.700 forint összegű költségtérítés is.

6.)   A)    A Közgyűlés bizottságai tagjainak, elnökeinek és alelnökeinek megválasztása

A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke Katanics Sándor, alelnöke Baumgartner Lajos.

A Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke Halmay György, alelnöke Forgóné Kelemen Judit.

A Városstratégiai és Városmarketing Bizottság elnöke Hegedűs Barbara Szilvia, alelnöke Némethné Károlyi Jolán.

Tulajdonosi Bizottság elnöke Czaun János, alelnöke Stigelmaier Józsefné.

Közjóléti Bizottság elnöke Strenner Zoltán, alelnök Gerstmár Ferenc.

Ügyrendi Bizottság elnöke Hartmann Ferenc, alelnöke Ovádi Péter."

Egy új bizottságról is döntöttek, így megalakult a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság, elnöke Takács László, alelnöke pedig Tóth Györgyi.

B)    A településrészi önkormányzatok tagjainak megválasztása

A településrész sajátos érdekeinek képviseletére részönkormányzat hozhat létre a közgyűlés települési képviselőkből és más, az adott településrészen élő választópolgárokból.

Czaun János lett mind a Kádártai, mind a Gyulafirátóti Településrészi Önkormányzat elnöke.

7.)   A polgármester illetményének és költségtérítésének megállapítása

Mohos Gábor jegyző tájékoztatott, hogy a közgyűlésnek nincs mérlegelési jogköre a témában, így Porga Gyula főállású polgármester havi illetménye 747.900,- forint, havi költségtérítése pedig 112.200,- forint.

8.)   Tájékoztató a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről, az összeférhetetlenség szabályairól

Mohos Gábor jegyző felhívta a figyelmet a vagyonnyilatkozat leadásának fontosságára, illetve a jogszabályi keretekre.

A polgármester 14:00-ig szünetet rendelt el.

9.)     Döntés a Veszprém, Szabadság tér. 1 szám alatti ingatlanra - volt ERSTE Bank fiók - vonatkozó elővásárlási jog gyakorlásáról

A közgyűlés lemondott elővásárlási jogának gyakorlásáról a Szabadság tér. 1 szám alatti ingatlan, a volt ERSTE Bank fiók esetében, az indoklás szerint azért, mert az önkormányzatnak a fejlesztési tervei között nem szerepel az ingatlan hasznosítása, valamint elegendő forrással sem rendelkeznek.

Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) kérdést intézett a polgármesterhez: ki szeretné megvenni az ingatlant és milyen célra szeretnék használni? Utalt a kulturális negyed létrehozására is, érdemes lenne esetleg megfontolni az ingatlan vásárlását.

Porga Gyula polgármester elmondta, amint rendelkezni fognak információval a vásárló személyéről, tudatni fogják a testülettel. Nem önkormányzati tulajdonú épületről van szó, tette hozzá.

10.)    Döntés pályázat benyújtásáról az Államreform Operatív Program „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című konstrukciójának pályázati felhívására

A konstrukció a folyamatok megújítását és a szervezetfejlesztést helyezi a középpontba, mely folyamatoknak részét képezi a társadalmi felzárkózás érdekében eredményes, befogadó és költséghatékony szervezetek kialakítása. Fókuszba kerül a partnerekkel való közös gondolkodás, továbbá a közszolgáltatások minőségének javítása. A pályázati konstrukció által lehetőség nyílik az önkormányzatok és az állami fenntartásba került intézmények által ellátott közszolgáltatások megszervezésének finomhangolására, különös tekintettel az esélyegyenlőség érvényesítésére a felzárkózás, az oktatás, képzés, a szociális ellátások, az egészségügy és a foglalkoztatás területén.

A közgyűlés egyetértett a pályázat benyújtásával.

11.)    Előzetes döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról Veszprém több területét érintően

Több ingatlan egyéni módosítási igényéről döntött a közgyűlés, Némedi Lajos alpolgármester bejelentette, hogy a döntési folyamatban személyes érdekeltség miatt nem kíván részt venni.

A testület mind a nyolc esetben elfogadta az előterjesztés határozatait.

12.)    Veszprém Megyei Jogú Város Integrált Területi Programja és a csatlakozó projektek előzetes megvalósíthatósági tanulmányának jóváhagyása

A program elsősorban integrált projektcsomagokat és projekteket tartalmaz, amelyek keretében a projektek egymásra épülve erősítik egymást.

A 2014-2020-as tervezés tekintetében a fenti felhatalmazások alapján a megyei jogú városok, - így Veszprém is - elsődlegesen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) finanszírozásával megvalósuló fejlesztésekhez készítenek a gazdaságfejlesztést és a településfejlesztést egyaránt magában foglaló megyei jogú városi integrált területi programokat, a TOP tartalmi és forrás keretei között.

A közgyűlés jóváhagyta Veszprém Megyei Jogú Város Integrált Területi Programját, valamint a projektek előzetes megvalósíthatósági tanulmányait is.

13.)    Döntés a „Veszprém integrált településfejlesztés, belváros funkcióbővítő rehabilitációja I/B ütem” kiemelt projekt Pro Veszprém Kft-vel megkötött megbízási szerződésének módosításáról és ehhez kapcsolódó kötelezettségvállalásról

Módosította a közgyűlés a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönző Kft-vel létrejött szerződését, melynek értelmében így a város előzetes kötelezettséget vállal nyolcmillió forint fedezet biztosítására a 2015. évi költségvetés terhére a „Veszprém integrált településfejlesztés, belváros funkcióbővítő rehabilitációja I/B ütem” elnevezésű projekt menedzsment tevékenységének nem elszámolható költségeire.

Az indoklás szerint a projekt tényleges (pénzügyi) befejezési időpontja nehezen tervezhető, valamint mivel a fenntartási időszakban is szükséges a projekttel kapcsolatban menedzsment feladatok ellátása, indokolt a megbízási szerződés meghosszabbítása.
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a módosítást.

14.)    Döntés a helyi menetrend szerinti közösségi közlekedés közszolgáltatás nyújtására irányuló pályázat eredményéről

A pályázat célja az volt, hogy színvonalas, a lakosság és az önkormányzat számára legkevésbé költséges szolgáltatást kínáló, az energetikai és környezeti hatások figyelembevételével a legalkalmasabb szolgáltatót találják meg a 2015-2022-ig terjedő 8 éves időszakban. A Balaton Volán Zrt. egyedüli jelentkezőként nyújtott be pályázatot, azonban a döntést elbíráló munkacsoport úgy ítélte meg, hogy a pályázó által megadottak alapján a kiszámított önkormányzati hozzájárulás mértéke túlzott terheket jelentene az önkormányzatnak. Ennek megfelelően a közgyűlés eredménytelennek nyilvánította a pályázatot és nem hirdetett eredményt.
A következő közgyűlés dönt majd a továbbiakról, a jelenlegi szerződés év végéig szól.

Porga Gyula elmondta, olyan közösségi közlekedést szeretnének kialakítani Veszprémben, mely alternatívája lehet a gépkocsik használatának. Veszprém ugyanazt a szolgáltatást fogja kapni január elsejétől,

Gerstmár Ferenc több kérdést is feltett a polgármesternek: "továbbra sem számíthatunk egy utasokat jobban kiszolgáló menetrendre, valamint arra, hogy növekszik az alacsony padlójú buszok száma?" A képviselő úgy érzi, a halogatás politikája jelentkezik a közösségi közlekedésben.

Porga Gyula válaszában megfogalmazta, hogy a halogatásnak ez az utolsó időpontja, az idő elfogyott. "Két évünk van arra, hogy megtaláljuk az ideális megoldást", ami lehet régi, lehet új szolgáltató is.

Hartmann Ferenc rövid hozzászólásban elmondta, nem tartja szerencsésnek ezt a szituációt, hosszabb távú és tartós megoldást kellene biztosítania az önkormányzatnak. Fenntartással ugyan, de megszavazzák az előterjesztést, fogalmazott.

A testület zárt ülésen döntött a „Polinszky díj”, valamint a „Hornig díj” adományozásáról, ezzel a közgyűlés véget ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!