Veszprém

2015.03.27. 17:39

Látványos koreográfia (x)

Veszprém - Huszonkét énekszámmal, ötletes koreográfiával, nagyszerű énekhangokkal kitűnő szórakozást ígér a Pannon Várszínház Starfactory című musical előadása. A produkcióval párhuzamosan a Starfactory országos vetélkedő középdöntősei pedig készülnek az újabb megmérettetésre.

Kutasi Zsófia

A tehetségkutatók, vetélkedők pörgős világáról szól a Starfactory című musical. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója élvezetes előadást ígér.

Az utóbbi hetek is a felkészülés jegyében teltek. A szereplők közel felét a Starfactory vetélkedő résztvevői alakítják. Az igazgató kiemelte, a fellépőknek nagyon jó az énekhangjuk, tehetséges fiatalokból áll a csapat. A válogató résztvevői és a Pannon Várszínház színészei közösen dolgoznak, a cél, hogy koreográfiai szempontból is egy szintre kerüljenek a fellépők.

- Úgy gondolom, jó úton vagyunk, nagyon szorgalmasan készülnek a vetélkedősök is, akik ízelítőt kaphatnak a színház világáról, a kulisszák mögötti munkákról, előkészületekről. Képet alkothatnak arról is, hogy a színpadi csillogás mögött mennyi fárasztó, kemény munka áll - fogalmazott az igazgató.

Gém Zoltán Starfactory című musicalje egy elképzelt televíziós vetélkedő belső világáról szól.

Bemutatja, hogy a résztvevők hogyan élik meg a sikert, milyen kísértésekkel kell szembenézniük a győzteseknek és milyen csalódásokat élnek meg, akik kiesnek. Mindezt nagyon szellemesen fordulatos cselekménnyel ábrázolja a darab nyilatkozta Vándorfi László.

A musical próbáin a tehetségkutató verseny résztvevői és a Pannon Várszínház színészei közösen dolgoznak. Jó énekhangú, ambiciózus és tehetséges fiatalokból áll ezúttal is a csapat
Fotó: Pannon Várszínház

A musical bemutatója az első középdöntő előtt, április 18-án lesz, így már a közönség is megismerheti a vetélkedősök egy részét.

A Starfactory tehetségkutató verseny válogatójára közel százan érkeztek az ország minden pontjáról.A középdöntőben harminchét induló, közöttük négy veszprémi, három egyéni versenyző és egy csapat vesz részt a megmérettetésen. Az ének kategóriában szerepelnek a legtöbben, több őstehetség is kitűnt a mezőnyből. A felkészülésben természetesen a várszínház is segíti az indulókat.

A középdöntők időpontja április 29. és április 30. A döntő május 16-án Ajkán és 17-én Veszprémben lesz. A döntők után az ország több pontján, nyáron többek között Alsóörsön a Starfactory legjobbjai a várszínház musical színészeivel lépnek fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!