Veszprém

2014.09.27. 08:01

Közel négyszázezer forint adomány gyűlt össze

A veszprémi Zonta Club elnöke adta át a májusi jótékonysági koncertjükön összegyűlt közel négyszázezer forintot a Snétberger Tehetség Központnak.

Balassa Gergő

A Palya Bea és a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai nevével fémjelzett májusi jótékonysági koncerten összegyűlt bevételt a húszéves Zonta Club elnöke pénteken adta át Mészáros Zoltánnak, a Balaton-felvidéki központ ügyvezető igazgatójának.

Sulákné Hontai Mária elnök megköszönte a veszprémi önkormányzat és a Veszprémi Petőfi Színház támogatását, valamint a Snétberger Központ segítségét. Kiemelte, hogy a központ diákjaival már korábban is voltak közös együttműködések. Az összegyűlt 365.591 forintnak pedig már a sorsa is megvan.

– Volt előzménye az együttműködésnek, összességében az utóbbi két évben közel fél millió forint adományt kaptunk a Zonta Clubtól – fogalmazott Mészáros Zoltán. A tehetségközpont igazgatója megköszönte a szervezet segítségét, majd hangsúlyozta: az adományokat a gyerekek hangszereinek javítására és új hangszer vásárlására fordítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!