Veszprém

2014.07.18. 12:04

Kevesesebbet selejtezünk

Amióta megkezdődött Veszprémben a házhoz menő lomtalanítás, csökkent a kihelyezett lom mennyisége, s tisztult az összetétele.

Tremmer Tamás

Az évi rendszerességgel, „központilag” megszervezett lomtalanítást tavaly tavasztól az úgynevezett kézből kézbe lomtalanítás váltotta fel, ami azt jelenti, hogy lakossági kérésre a szolgáltató évi egy alkalommal díjtalanul házhoz küld egy autót. A rendszert nagy várakozásokkal indították, hiszen jól kellett működni, mert különben a városszéli erdőkben köt ki a hulladék. Az eltelt bő egy év tapasztalatairól kérdeztük Gősi Zoltánt, a „VHK” Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét.

A szakember elmondta, a lomtalanítás során beszállított mennyiség évről évre csökkenő tendenciát mutat. Amikor még a közterületre lehetett kihelyezni a lomokat, gyakran előfordult, hogy veszélyes hulladék, építési törmelék is került az utcára. Amióta a házhoz menő lomtalanítást végzik, csak tiszta lomhulladékot gyűjtenek. Lehet a hulladék összetétele miatt is kevesebb a begyűjtött lom, de az tiszta, és veszélyes hulladékoktól mentes.

A korábbi években a meghirdetett lomtalanítás idején szemétben úszott a város, a guberálók széthordták a lomokat. Ez a helyzet mára megszűnt. Csakhogy ma az okoz gondot, ha a lakóknak órákig őrizniük kell a lomot, mert nem tudják pontosan, mikor érkezik a kukásautó Gősi Zoltán jelezte, továbbra sem tudnak pontos időpontot adni, mivel nem tudjuk előre kiszámolni, címenként mennyi időt vesz igénybe a lom átvétele, még akkor sem, ha előre egyeztetik a körülbelüli mennyiséget. Az a tapasztalatuk, hogy van, aki csak akkor kezd kipakolni, amikor megérkezik a hulladékgyűjtő autó. Nyilván az ilyen esetek sokkal több időt vesznek igénybe, mint amikor már kipakolt lom várja a dolgozókat. Azon a napon, amikor igénybe szeretnék venni a lomtalanítási szolgáltatást, akkor a délelőttöt erre kell szánni. Tisztában vannak vele, a lakosok azt gondolják, hogy a jelenlétük nélkül is el tudnák szállítani a lomokat, de fontos szabály, hulladékot kézből kézbe kell átadni, közterületre nem kerülhet.

Éppen a korábbi, áldatlan állapotok elkerülése érdekében hozták ezt a szigorú szabályozást. A lomok átadását aláírással is igazolni kell, mintegy felelősséget vállalva az átadott hulladékokért. Erre már az időpont egyeztetés során is felhívják a figyelmet.Veszprémben házhoz menő rendszerben, március 1-től október 31-ig van lehetőség a szolgáltatás megrendelésére naponta. A „VHK” szolgáltatási körzetében található kistelepülésen más formában vehetik igénybe az évi egyszeri díjmentes lomtalanítást. Van olyan település, ahol az előre meghirdetett időpontban még közterületre rakhatják ki a lomot; máshol hulladékudvarokat alakít ki a hivatal, és ott veszik át a lomot. De van példa arra is, hogy a település gondnoka, szállítja be a hulladékudvarra a lakó lomját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!