Veszprém

2015.03.31. 12:34

A kéknyelv-beteg veszprémi összefüggéseiről is kérdeztük Leitold József főállatorvost

Veszprém - Veszprém megyében nem regisztráltak kéknyelv-betegséget, ugyanakkor a megye déli fele védőkörzetbe esik tudtuk meg Leitold József főállatorvostól.

Szám Dorottya

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, hogy a kéknyelv-betegség egy szúnyogok által terjesztett vírusos betegség. Kizárólag a kérődző állatokat, szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket, valamint a vadon élő kérődzőket betegíti meg. Az emberek egészségére ártalmatlan. A betegség ugyanakkor komoly gazdasági kárt okoz azzal, hogy az érintett körzetekben teljesen korlátozza az élő állat szállítást, ráadásul a hatóságok részéről is fokozottabb ellenőrzést kíván.

- Veszprém megyében betegséget nem állapítottunk meg. A hozzánk legközelebb eső megbetegedés Tolna megyében történt. A megbetegedés körül elrendelt 100 kilométeres védőkörzet és a 150 kilométeres sugarú megfigyelési körzet viszont megyénket is érinti. Ez azt jelenti, hogy a megyénk déli fele védőkörzetbe esik, északi fele pedig a megfigyelési körzetbe. Ezekben a körzetekben az állatforgalmazás korlátozott és feltételekhez kötött. A korlátozások függnek attól, hogy éppen van-e szúnyograjzás általi fertőzés átvitelre lehetőség, vagy nincs. A téli időszakban a szúnyogok nem aktívak, így az állatokkal kapcsolatos korlátozások enyhébbek. Tavasztól őszig viszont, amikor a szúnyogok rajzása zajlik, szigorúbbak korlátozásokra van szükség. Az éppen aktuális korlátozó intézkedésekről a hatósági állatorvosok adnak felvilágosítást.

Mint ismert, szeptember végén a NÉBIH szigorított állategészségügyi intézkedéseket rendelt el, Csongrád és Békés megye egyes járásaiban megfigyelési zónát állított fel a Dél-Európából terjedő betegség felderítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!