Veszprém

2015.03.29. 19:34

Isten a boldogság forrása - Három estés lelkigyakorlat Veszprémben

Azért jöttem, hogy szolgáljam az egybegyűlt hívek húsvéti előkészületét, vagyis hogy Istennel való kapcsolatukat szebbé, jobbá, bensőségesebbé tehessék.

Toldi Éva

Ezt Veres András szombathelyi megyéspüspök mondta a Szent Mihály székesegyházban a három estés lelkigyakorlat bevezetéseként. A főpásztor igehirdető szolgálata vasárnap kezdődött.

Minden ember boldogságra, örömökre vágyik, ám sokszor úgy érzi, csupa gond, csupa rossz, ami körülveszi. Pótlékokat keres drogokban, alkoholban, de nem sikerül igazi boldogságot találnia, mutatott rá a főpásztor. Mert nem a forrásnál, nem Istennél keresi. Istennél, aki a szeretet Istene, s a szeretetből mindig boldogság fakad. Emlékeztetett: Isten jó világot teremtett, mindent, amit kaptunk, tőle kaptunk ajándékul, hogy boldogságban élhessünk, hogy életünk teljes legyen. Ám a bűn mindent tönkretesz, újra és újra boldogtalanságba sodor minket. És a boldogtalanság napjainkban sokszor céltalanságba is torkollik. Nem látja már az ember élete célját, mert a világ kísértése elhomályosítja előtte az utat.

A médiumok is csak a rosszat, a negatívumokat emelik ki, máskor könnyű élvezetekkel kínálják meg, s manipulálttá válik. „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs? hír? gyönyör?” – teszi fel a kérdést Vörösmarty is versében, válasza eligazít: „Legyen bár mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm”. Az ember ugyanis egyedül Istennél, a szeretet forrásánál találhatja meg a boldogságot. Ha képes kegyelmével élni, gondviselésében bízni, ha mindent, amit tesz, Isten dicsőségére szolgál, a boldogság tölti be életét, zárta gondolatait a püspök.

A lelkigyakorlat hétfőn és kedden folytatódik az este 6 órai szentmiséken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!