Veszprém

2014.10.14. 14:00

Gépkarabéllyal futottak a diákok

Veszprém – Gépkarabéllyal a kézben futottak, akadálypályát küzdöttek le, kézigránátot dobtak és egy katonai UAZ terepjárót is eltoltak a Honvédelmi kötelék vetélkedő megyei döntőjének középiskolás résztvevői.

Szabó Péter Dániel

Kísérleti jelleggel már tavasszal is országszerte meghirdette rendhagyó vetélkedőjét a Magyar Honvédség, az őszi forduló azonban már kis túlzással vérre ment, hiszen a megyei győztesek az országos fináléban bizonyíthatják majd rátermettségüket. A MH 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ és az MH 54. Veszprém Radarezred közös rendezvényére 11 középiskola csapata fogadta el a meghívást. Ajkáról a Szentgyörgyi szakközépiskola, Balatonfűzfőről az Öveges szakközépiskola, Pápáról az Acsády szakképző és a Petőfi gimnázium, Sümegről a Kisfaludy gimnázium, míg Várpalotáról a Faller szakképző és a Thuri gimnázium képviseltette magát a megmérettetésen, Veszprémből pedig a Közgazdasági szakközépiskola, a Jendrassik-Venesz középiskola, a Táncsics szakközépiskola és a Vetési gimnázium küldött csapatot a viadalra.

Szöllőskei Erik, az ajkai Szentgyörgyi szakközépiskola diákja veszi át a gépkarabélyt a váltófutásnál csapattársától, Gyenge Gergőtől. A háttérben Cseh Roland

Nyitányként Soós Gyula őrnagy, a szervező veszprémi központ parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd indultak is a katonás feladatok. Tájolás, katonai tereptan, honvédelmi totó, egészségügyi ismeretek éppúgy szerepeltek a vetélkedőn, mint az akadálypálya leküzdése, a váltófutás gépkarabéllyal, a légpuska lövészet vagy a célbadobás gyakorló kézigránáttal. Ráadásként – pontegyenlőség miatt – két csapatnak egy katonai UAZ terepjárót is el kellett tolnia egy 20 méteres szakaszon.

Cseh Roland, az ajkai Szentgyörgyi szakközépiskola diákja az akadálypályán

A győztes végül a Pápa Petőfi fantázianevű csapat lett (Petőfi gimnázium/Pápa), megelőzve a második Kalandorok (Faller szakképző/Várpalota) és a harmadik helyen végző Táncsics Honvéd (Táncsics középiskola/Veszprém). A megyei nyertesek a díj mellett jogot szereztek arra is, hogy képviseljék megyénket az országos döntőben, amelyet a közeljövőben rendeznek meg.

 


Torma Georgina, az ajkai Szentgyörgyi szakközépiskola diákja az akadálypályán

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!