Veszprém

2014.12.16. 12:58

Főkapitányi elismerés a Napló újságírójának

Veszprém - A rendőrséggel való együttműködés során kifejtett kimagasló tevékenységéért elismerésben részesítette Kovács Erikát, a Napló újságíróját Töreki Sándor dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány az ünnepélyes állománygyűlésen, kedden, a főkapitányság színháztermében.

Napló-információ

Töreki Sándor dicséretben és jutalomban részesítette a belügyi területen kiválóan dolgozókat. Harminc évért Horváth Zsolt őrnagy, osztályvezetőt, Korpádi Katalin közalkalmazottat,  10 év  után Schubertné Lampert Veronika szakorvost. A rendőrkapitányságok vezetői a megyei rendőr-főkapitánnyal közösen adták át a decemberi "hónap embere" elismeréseket. A Veszprémi Rendőrkapitányságtól Hámori György főtörzsőrmester, körzeti megbízottnak,  akinek többek között körözöttek elfogása, betöréses lopások felderítése köszönhető.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányságtól ezt a címet Fercsák Attila hadnagy, fővizsgáló, Nagy Gábor zászlós, vizsgáló és Velekei Róbert törzsőrmester, nyomozó kapta meg. Az ottani rendőrség novemberben, nagyszabású akcióval 21 személyt állított elő kábítószer fogyasztás megalapozott gyanúja miatt. A Pápai Rendőrkapitányságtól hasonló elismerésben Ligmond Attila zászlós, szolgálatparancsnok részesült, akinek irányításával fogták el Pápánál nemrég egy vagyonőr feltételezett támadóját. A Tapolcai Rendőrkapitányságtól a hónap emberének Molnár Zoltán főtörzszászlós, körzeti megbízottat választották, aki nagyszabású, "gázolajos" bűncselekményt derített fel Dabroncnál. A Tapolcai Rendőrkapitányságnál a hónap embere Sztrik Gábor főtörzsőrmester, körzeti megbízott, és Gyenge Tibor törzsőrmester, körzeti megbízott, gépkocsifeltörés felderítéséért. A főkapitányság vezetése köszöntötte kerek évfordulós kollégáit is: Újvári Attila alezredes, osztályvezetőt, Sövényi Attila őrnagy, alosztályvezetőt és Czere Sándornét a Balatonfüredi Rendőrkapitányság közalkalmazottját.

Az év utolsó állománygyűlésén szép műsort adott a Magyar Honvédség Légierő Zenekara Katona János alezredes, karmester vezetésével. Töreki Sándor megyei rendőr-főkapitány ünnepi jókívánságai mellett többek között arról is beszélt, hogy még az év végén és jövőre is sok feladat vár rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!