Veszprém

2014.10.28. 17:38

Emlékplakettek és ünnepi műsor a fehér bot napján

Tíz éve vált egyesületté a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete. A Fehér-bot Nap elnevezésű rendezvényen az egyesület múltjáról és jövőjéről beszélgettek az alapítók, a tagok és támogatóik a Hangvilla kórus próbateremben.

Kutasi Zsófia

- Tíz év egy szervezet életében is hosszú idő, de ez is mutatja, hogy az egyesület olyan alapvető értékeket képvisel, melyek egyben tartják a közösséget. A város erősödik a hasonló civil szervezetek tevékenységének köszönhetően. Az egyesület sokat tett a veszprémi közösség érdekében is. Fontos, hogy a fogyatékossággal élő veszprémiek tudják használni a helyi tereket, ezért a bővítésekben, fejlesztésekben ez a szempont kiemelt szerepet kap - fogalmazott a beszélgetésen Porga Gyula polgármester, aki az egyesület és az önkormányzat közötti partnerséget szeretné elmélyíteni.

A kerekasztal beszélgetésen, melyet Garamvölgyi Annamária a MUOSZ Fogyatékossággal élők a médiában Szakosztályának elnöke vezetett, szóba került az egyesület múltja és jövője.

Szőke László az Országos Fogyatékosügyi Tanács titkára, az Egyesület alapítója és az egyesület alakulásának és elhelyezésének viszontagságairól beszélt, és kiemelte, munkájához sok segítséget és önbizalmat kapott a szervezettől és a látássérülteket segítő emberektől.

- A látássérült embereknek egymás segítése kötelező, ha ezt a segítséget a látóktól kapják, az minden elismerést megérdemel. Fontos, hogy az egyesületi vezetők következetesen képviseljék a tagok érdekeit - fogalmazott.

- Amikor az ember elveszíti a látását egyfajta gyászt él meg - mondta Csehné Huszics Márta az Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke. - Azonban mindenkinek lehetősége van arra, hogy hozzájáruljon a világ szépítéséhez - tette hozzá.

A beszélgetés résztvevői voltak Gyimesi Károly, a szociális bizottság egykori elnöke, Reider József Lions klub egykori elnöke, Leitold László, a Szövetség az Egészséges Veszprémiekért Egyesület elnöke, Schreiber Márta, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese és Szakály Melinda a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke.

A rendezvényen látássérült előadók műsort adtak, továbbá Veszprém megyei látássérültekért emlékplakettet kapott a látássérült embereket segítő önzetlen tevékenységéért Vörös Csabáné, szemészeti asszisztens, Legeza Ilona, tanár, és a veszprémi egyes számú idősek otthonának kollektívája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!