Veszprém

2014.05.08. 14:36

Előkerült a focipálya a pokoli toronynál

Önzetlenségből példát mutattak az egyik energiaszolgáltató munkatársai, akik nehéz helyzetű családok lakókörnyezetében dolgoztak: szemetet szedtek, terepet rendeztek, veteményest alakította ki. Lehet követni őket.

Tremmer Tamás

Nagyot néztek a Veszprém, Házgyári út 1. alatti tízemeletes (a köznyelvben pokoli toronynak hívott) épület lakói, amikor a cég egy népes brigáddal a ház tövében felvonult. A vállalattal a ház adósságai kapcsán került kapcsolatba a Máltai Szeretetszolgálat, s azóta példaértékű az együttműködésük, nyilatkozta Lőrinc Norbert, a szervezet veszprémi koordinátora. A kapcsolat egyik gyümölcse, hogy csütörtökön a cég alkalmazottai a ház lakóival együtt önkéntes munkát végeztek az épületében, illetve a ház mögötti területen.

A lakók már napokkal korábban elkezdték a takarítást, sok-sok szemetet szedtek össze, az elvadult növényzet kivágásával még az egykori focipálya is „előkerült”, ezt a feladatot folytatták a vendégekkel közösen.

Bármilyen munkát szívesen vállalnak a kollégáikkal együtt. Hasznos az ilyen együttlét, hiszen az irodai munka után ez egy teljesen másfajta tevékenység. Nagyon élvezték, ugyanakkor az is jó érzéssel tölti el őket, hogy segíthetnek, mondta el lapunk munkatársának Nagy Nikoletta. Nikoletta elárulta, nem ez az első ilyen közös „fellépésük’, s mindig remek hangulatban zajlott, ezért is kezdeményezték, hogy ismét kapjanak lehetőséget a közösségi munkára.

A szorgos kezeknek köszönhetően megszépült a lakókörnyezet, az újonnan kialakított veteményeskertbe pedig palántákat, borsót, babot ültettek. Remélik, a magok kicsíráznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!