Veszprém

2014.01.20. 12:33

Elkezdődött az ökumenikus imahét

Mindannyiunk felelőssége és kötelessége, hogy tanúságot tegyünk Krisztusról, mondta dr. Márfi Gyula érsek igehirdetésében az ökumenikus imahét vasárnapi nyitó alkalmán, az evangélikus templomban.

Balla Emőke

Jalnuár 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Veszprémben évek óta hagyomány, hogy a keresztény felekezetek hívei estéről estére összegyűlnek, közösen imádkoznak. Ezúttal az evangélikus templomba várták a híveket, akiket Isó Zoltán evangélikus lelkész köszöntött, utalva a hét központi témájára, igéjére: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” (1 Kor 1,13a) Egy Jézus Krisztushoz tartozunk, egy Krisztusnak vagyunk mindannyian a tagjai, mondta.

Az evangélikus rend szerinti istentiszteleten a zsoltár, az ószövetségi lekció és az epistola olvasásában a felekezetek lelkipásztorai vettek részt: Závodi Zsuzsanna református lelkész, Niederhoffer Zoltán református lelkész és Szerenka Miklós érseki helynök, az általános könyörgő imádságban László Dezső római katolikus plébános.

Dr. Márfi Gyula római katolikus érsek igehirdetésében arról beszélt, hogy hirdetni kell az Úr dicsőségét, tanúskodnunk kell Jézus Krisztusról családban, munkahelyen. Mindannyiunké a felelősség, mindannyiunk kötelessége, hogy tanúságot tegyünk. Fontos, hogy tanúskodjunk a meghalt és halálból feltámadt Krisztusról, éppen úgy, ahogyan a tanítványok tették egykoron, de az is fontos, hogy a tanítást, tanúskodást ne rontsuk le rossz életünkkel, rossz cselekedeteinkkel. A tanítványok Jézus halála után elindultak, hogy az egész világot kereszténnyé tegyék, tanúskodtak Krisztusról. Nekünk is van lehetőségünk, hogy hirdessük, elmondjuk, hiszünk a halálból feltámadt Krisztusban. Kérdéseinkre Jézusban van a válasz, a felelet.

A veszprémi imahét alkalmai délután öt órakor kezdődnek, kedden délután Szemerei János evangélikus püspök hirdeti az igét a székesegyházban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!