Veszprém

2014.04.14. 18:04

Elkezdik az észak-déli tengely építését

Veszprém – Jövő héten megkezdődik a belvárosi körforgalmat az Almádi úttal összekötő észak-déli közlekedési főtengely építése.

Marton Attila

A kivitelezés elindításáról és a várható forgalmirend-változásról mintegy félszáz résztvevőnek tartottak lakossági fórumot a Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskolában hétfőn.

Schmidt István, az önkormányzat városfejlesztési irodavezetője elmondta, az érintett utcákban élők javaslatai közül többet beépítettek a végleges tervekbe. A Mikszáth és Muskátli utcai ingatlanokon, aki igényelte, előzetes építési-minőségi ellenőrzéseket végeztek, és szólt arról is, hogy a Mikszáth utcai ingatlanok előtti járda megépítése nem hagyható el. Kovács Zoltán városüzemeltetési irodavezető a szakasz közlekedési változásairól beszélt: az a kérdés még nem eldöntött, hogy jelenlegi helyén megmarad-e a távolsági járatok buszmegállója az Almádi úton, a 7-es számú helyi járat útvonala azonban nem változik, míg a Muskátli utca 2. előtti parkolók fizetőssé válnak.



A tervek szerint e parkoló helyén halad majd az új összekötés (Fotó: Penovác Károly)

Az egyik hozzászóló kérdésére, készült-e felmérés arról, milyen közlekedési és környezeti többletterhelést jelent az új szakasz, Schmidt István válaszában kiemelte, szakmai vizsgálatok alapján készültek a húsz éve kijelölt észak-déli tengely nyomvonalának tervei, amelyet minden szakhatóság jóváhagyott. A fórum több hozzászólója is a kivitelezés során, illetve az út elkészülése után várható parkolási és közlekedési nehézségeket firtatta. A kivitelező nevében Nagy László tájékoztatta a fórum résztvevőit a kivitelezés munkafázisairól. A szakember elmondta, a jövő hét kedden megkezdődő beruházás várható befejezési ideje 2014. október 31-e. Az egyszerre több helyen induló munka során a telefonhálózatot és víziközművet is ki kell váltaniuk. A fórumon Óvádi Péter, a körzet önkormányzati képviselője és Porga Gyula polgármester is részt vett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!