Veszprém

2017.05.13. 19:49

Boldog Gizella üzenetével éljünk

Már többéves hagyomány, hogy az egyházmegyei iskolák is képviseltetik magukat a Gizella-napokon, a Gizella-napi egyházmegyei zarándoklaton.

Jákói Bernadett

A Szaléziánum a szentmisét követően több állomást is érintő akadályversenyt szervezett a rendezvényre ellátogató iskolás közönségnek. Az állomásokon papnövendékek várták a résztvevőket, segítették őket a feladatsorok megoldásaiban. Több jeles szent életével és tevékenységével ismerkedhettek az érdeklődők. Így Boldog Gizella mellett Szent István és Szent Imre herceg történetével gazdagították ismereteiket. E programok kíséretében a Szaléziánum legújabb kiállításait, többek között a Hornig Károly püspök életútját bemutató tárlatot is megtekintette a közönség.

Szilágyi Barnabás, a Padányi Katolikus Iskola 4.osztályos diákja veszi át a Szent Imre oklevelet Márfi Gyula érsektől
Fotó: Jákói Bernadett

A programot a Bazilikában zárták, ahol a résztvevő egyházmegyei iskolák, mint Keszthely, Ajka, Pápa, Várpalota, Tapolca, és két veszprémi intézmény, a Szilágyi és Padányi Katolikus iskolák képviselete néhány perces műsort adtak a díjátadó rendezvényen, köszöntve iskolájuk kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjait, tanítványait. Jól eső érzéssel fogadták a látottakat, hiszen értékelik mindazt az egész éves munkát, amit ma itt mutattak be az előadó iskolák közösségei. Mindezt szeretetből tették, s  ajándékként adták, hogy a közönség lelke ezen a délutánon feltöltődjön, mosolyogjon, felüdüljön. Mint ahogyan Gizella örökérvényű üzenete is ez, legyünk kedvesek egymáshoz, tudjunk a lényünkkel a szeretet hangján beszélgetni, kommunikálni, kedveskedni, de ez az üzenet örök és példaértékű legyen. A tanulmányaikban kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek Szent Imre oklevélben részesültek, amelyet ünnepélyes keretek között Márfi Gyula érsek adott át a jutalmazottaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!