Veszprém

2014.04.09. 16:27

A Veszprémi Petőfi Színház jövő évadának bemutatóit ismertették

Musical, színmű, operett, komédia és zenés játék szerepel a következő évadban a Veszprémi Petőfi Színház nagyszínpadán.

Balla Emőke

Eperjes Károly rendezi a Chicago című musicalt, ez lesz az évad első bemutatója. A Veszprémi Petőfi Színház 2014/2015-ös évadát Oberfrank Pál igazgató szerdán ismertette az intézményben tartott sajtótájékoztatón. Ibsen A vadkacsa című színművét Guelmino Sándor állítja színpadra, Strauss Bécsi vér című operettjét Bozsó József rendezi. Bemutatják Dürrenmatt Fizikusok című komédiáját, Dömölky János rendező irányításával, és műsorra tűzik Balázs Ágnes Szerelmem, Petőfi című zenés játékát, Juhász Rózsa rendezésében. A Latinovits-Bujtor Játékszínben az évad első premierje Shakespeare Titus Andronicus című drámája, amit Kéri Kitty rendez, az olvasópróbát már megtartották, nyáron elő bemutató lesz. A Sztalker a Tarkovszkij film alapján készülő előadás, amit Buvári Tamás rendez,Tasnádi István Nézőművészeti főiskola című, nézőknek szóló speciális képzését Tóth Loon állítja színpadra. Camus A pestis című regényének színpadra alkalmazott művét Hegedűs D. Géza adja elő, Eperjes Károly önálló estjének címét József Attila versének sora adta: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”.

A színház gondol a gyerekekre is, az alsó tagozatos és óvodás korosztály számára a Hófehérke és a hét törpe című táncjátékot kínálja a Pécsi Nemzeti Színház előadásában, a Süsü, a sárkány kalandjai zenés mesejáték a Jövőkép Gyermek Alapítvány produkciója, A vaskakas című táncjáték  a Győri Balett előadása, folytatódik a Bonbon matiné is. A felső tagozatosok és a középiskolások a korábban nagy sikerrel játszott Anna Karenina című musical-operát, a Szerelmem, Petőfi című zenés játékot láthatják, valamint a székesfehérvári színház produkcióját, A padlás című félig mese – félig musicalt. A tavalyi operett gála sikere után idén ismét nagyszabású előadással várják a műfaj szerelmeseit, a centenárium évében az I. világháborúra előadással emlékeznek.

Oberfrank Pál elmondta, a Pécsi családi fesztiválra meghívták a Légy jó mindhalálig című darabot, a Városmajori színházi szemle versenyprogramjában  az Adáshiba című színmű látható, versenyen kívül A kávéház című vígjáték. Április 27. és 29. között ismét megrendezik a Kortárs táncfesztivált a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Az igazgató beszámolt arról, hogy sikere volt az Erdélyi napok programsorozatnak, a sepsiszentgyörgyi színház vendégjátékának. A Vígszínház Vénusz nercben című előadása áprilisban a veszprémi színházban is látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!