Veszprém

2014.08.19. 12:24

Új jelölt a Fidesznél

Veszprém – A Cholnoky városrészben Siklódi Levente helyett Tóth Györgyit indítja a Fidesz-KDNP. Mindezt Porga Gyula, Veszprém polgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje jelentette be keddi sajtótájékoztatóján.

Tremmer Tamás

Miután a négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon sikeresen szerepeltek, első hivatalos nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy bízik benne, azok is elégedettek lesznek a tevékenységével, akik másra szavaztak. Ma visszatekintve úgy látja, minden erejükkel igyekeztek fejleszteni a várost, ez időszak alatt számos sikert tudhatnak maguk mögött, fogalmazta meg Porga Gyula.

Jelezte, minden veszprémi büszke lehet arra, hogy a járások fejlettségét vizsgáló augusztus elején megjelent kutatásban a korábbi 14. helyről a nyolcadikra jött fel a járás. Ez szerinte mindent elmond arról, mit vittek véghez. A városba érkező uniós forrásokat sikerült hatékonyan felhasználni. Úgy tapasztalta, a veszprémiek elégedettek az iránnyal. A választási szlogen - Lendület, siker, fejlődés – ez Veszprém! – mindezt tükrözi.

Bejelentette, hogy a más városban munkát vállaló Siklódi Levente képviselőtársuk helyett a Cholnoky városrészben Tóth Györgyit indítja a Fidesz-KDNP. A 46 éves, kétgyermekes anyuka a Bakonykarszt Zrt. központi laboratóriumában dolgozik. 12 éve él a városrészben.

A polgármesterjelölt hangsúlyozta, a munka nem ért véget a mögöttük hagyott négy esztendővel, még számos céljuk van, amit szeretnének elérni, ehhez kérik a veszprémiek bizalmát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!