Veszprém

2015.03.25. 13:04

25 éve írta a Napló - Választott az ország

Tegnap több mint négy évtized után, az 1947. augusztusi választások óta először szavazhattak szabadon hazánk állampolgárai. Megyénk lakossága élt ezzel a lehetőséggel.

Balassa Gergő

Pontosan 25 esztendeje tudósított erről lapunk. Az írásból kiderült, a nap során folyamatosan felkeresték a szavazókörzeteket, hogy szimpátiájuknak és politikai felfogásuknak megfelelően szavazzanak az országgyűlési képviselőjelöltekre és a pártok listáira.

A megyeházán volt a főhadiszállása a megyei választási bizottságnak

„Veszprémben, a megyeházán volt (van!) a főhadiszállása a megyei választási bizottságnak, ahol dr. Kovách Attilának, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének, a bizottság elnökének vezetésével tegnap kora reggel óta ülésezett a testület. A megyei választások tisztaságát felügyelő, ellenőrző testületnek valamennyi érdekelt párt képviselője tagja.

Dr. Szabó Lajos, a megyei választási iroda vezetője tájékoztatta lapunkat arról, hogy az országban hat megyében (köztük Veszprém megyében is), tájékozódott, információkat gyűjtött az Amerikai Demokrata Párt Külügyi Intézetének szervezésében egy nemzetközi szakértői csoport. Elmondásuk szerint a legjobb benyomást szerezték a magyar (megyénkbeli) választásokról. Külön tetszett a külföldi delegációnak, hogy a falvakban mennyire ünnepnek tekintette a nép ezt a napot, s meglepetéssel vegyes meghatottsággal beszéltek az ünneplő ruhás falusi emberekről.

"Munka közben a megyei informatikai csoport"

Este 10 órakor a megyei helyzetkép a következő volt: Várpalotáról 22 szavazóköri jegyzőkönyv érkezett be, Veszprémből 30, Pápáról 10, Balatonfüredről 5, Sümegről 7, Tapolcáról 7, Zircről 9, valamint jó néhány községből.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!